Értékeld ezt a blogot:

12345

Társkereső Friss blog: szamárpadból

Erotikus történetek

----------------------

Főoldal | B13 | Felhasználó: Nincs bejelentkezve2012. Május 19., szombat - Ivó, Milán

Nóri

2006. Ápr. 4, kedd 18:49

Nóri

Az elsőnél tizenhat éves múltam, másodikos gimnazista – igen másodikos, nem pedig tizedikes, nálunk még így mondták. Szóval másodikos egy kórusáról híres, jó nevű belvárosi gimnáziumban. Mondhatni családi suli volt, anyám is ott végzett, nagyapám pedig ott is tanított. Jó anyám számtalan történetet tudott mesélni a helyzet okozta kellemetlenségekről. Nekem szerencsére nem kellett szembenéznem ehhez hasonló problémákkal, békésen élhettem az életem – hacsak a matekkal való birkózásaimat nem tekintjük gondnak…
A mai tiniket elnézve azt mondhatom, hogy nem kezdtem korán érdeklődni a szex iránt. Sokáig egyáltalában nem foglalkoztam a témával, élveztem a tanulást – tudom meglepő! – nyelvérzékemnek hála elsősorban az angol és az orosz ment igazán. Bár az utóbbit kezdem elfelejteni, azért még álmomból fölébresztve is el tudom darálni, hogy „Prepodavatyelnyíca ja dakladivaju vam, vgruppe sesztnadcaty cselovek…” ésatöbbi, ésatöbbi. Egyszóval tizenhat éves koromig nem érdekelt a szex.

A dolog akkor változott meg, mikor új osztálytársunk érkezett, családi okokból félév után. Bea valami elképesztő vagány csaj volt, egy-két nap alatt a suli legnagyobb szájú nőszemélye lett, kitéve több tanár és diák leplezetlen ellenszenvének, és kevesebbek elismerésének. Első pillanattól fogva kedveltük egymást, ami elég furcsa, hiszen az ő szókimondó stílusa elég nehezen fért össze visszahúzódó lényemmel. Igaz, az ellentétek vonzzák egymást – szokták volt mondani. Mire beilleszkedett az osztályba, már sülve-főve együtt voltunk.
Az ő nyíltsága döbbentett rá arra, hogy testem is van, és nem csak a presentek, simplek, pastok és perfectek léteznek. Bea ugyanis elképesztő mennyiségben falta a fiúkat, egy-két hetes járás után dobva olyanokat, akiket mi egyszerű földi halandók boldogan el tudtunk volna képzelni magunk mellett! Azzal, hogy rendszerint vele láttak, én is a srácok érdeklődésébe kerültem. Be kell vallanom, bizony hízelgett a dolog! Hízelgett, annak ellenére, hogy én sosem engedtem őket egy bizonyos pontnál tovább. Eleget is cukkolt érte Bea, hogy nem feküdtem le velük. De a csókok, és a remegő kezes tapogatózások, simogatások engem teljesen kielégítettek. Nem engedett tovább a neveltetésem, meg még valami, amit akkor még nem is sejtettem. Este a kádban, vagy a takaró alatt ugyan megindult a kezem, de azok a maszturbálások csak valami homályos alak körül mozogtak, és inkább saját testem felfedezése volt a lényeg, nem pedig a gyönyörszerzés.

Aztán egyik nap egymás mellett ballagtunk felfelé a büféből; éppen a fantát kortyoltam a pohárból – hol volt még a szívószálas megoldás! – kezemben több kókuszgolyót egyensúlyozva, mikor Bea könyökével oldalba bökött:
- Tudtad, hogy Nóri leszbikus?
A lökéstől félrenyelve, köhögve-harákolva kapkodtam a levegő után, és könnyeimen keresztül néztem a mellettünk lefelé elhaladó lány után. Nem, válaszoltam, nem tudtam. Be kell vallanom, akkoriban fogalmam sem volt az egészről, és nem csak nekem. Ismertük a kifejezést, azok közé a szavak közé tartozott, amin elvihog az ember, miközben fogalma sincs mi az, amin ilyen jól szórakozik. Annyit tudtam a témában, hogy a leszbi annyit tesz, hogy nő nővel csinál bizonyos dolgokat, de mivel eddig a szexszel sem foglalkoztam, hát fogalmam sem volt arról ez mit is takar.
De aznap este sokat gondolkodtam a dolgon. Amint az ágyban feküdtem, kezeim a melleimen, és apró csigákkal fedett puncimon kalandoztak, akkor jutott eszembe, milyen lenne, ha mindezt Nóri tenné velem! A dolog furcsasága, és egyébként is izgatott állapotom olyan orgazmushoz juttatott, amit addig még sosem éltem át. Percekig ziháltam combjaim közé szorított kezemmel, alig-alig tértem magamhoz.

Másnap persze mélységesen hallgattam az esetről, egy árva kukkot nem szóltam róla Beának. De a folyosón állandóan Nórit figyeltem, hogy jól agyamba véssem alakját, és arcának vonásait. Szerencsére ez nem volt feltűnő, mert Beával minden szünetben fel-alá korzóztunk egyébként is.
Nóri akkor „nagy” negyedikes volt, és így arisztokratikusan külön vonult, csakúgy, mint évfolyamtársai többsége. Azért persze lehetett látni – szerencsére. Nem volt egy bombázó típus, noha mindene megvolt, amit egy nőnek viselnie kell. Megfelelő nagyságú mellek, amelyek kellően kitöltik a pulóvert, karcsú derék, gömbölyű popsi, és hosszú lábak. Csak a „bombázóság” hiányzott belőle, egyszóval teljesen átlagos, szép magyar lány volt. De ahogy stikában figyelgettem, nekem bizony egyre jobban tetszett! Még a negyedikesek fennkölt, méltóságteljes, a „kicsiket” lenéző viselkedése is jól állt neki.

Így telt el vagy egy hónap. Szünetekben Nóri becserkészése, esténként az ágyban pedig az őrületes gyönyört okozó maszturbálások. Akár azt is mondhatjuk, hogy belelovalltam magamat a dologba. Lényeg az, hogy minden szabad gondolatomat az töltötte ki, hogy mi lenne ha ő, meg esetleg én, szóval hogy…
Persze lebuktam. Bea a húszperces ebédszünetben, mikor már harmadszor mentünk el a menzások előtt, és tekertem ki a nyakam Nóri irányába – mikor máskor a lábamat nem voltam hajlandó betenni az ebédlőbe – megragadott, kivonszolt a folyosóra és nekem esett.
- Idefigyelj! Ha érdekel a lány, akkor miért nem szólsz?! Kóválygunk fel-alá állandóan, érdekes módon mindig oda érkezünk, ahol ő van! Bemutatlak neki, de ne vonszolj folyton a menzára, mert elhányom magam a szagtól!
Furcsán nézhettem rá, mert aztán csendesebben megkérdezte:
- Ennyire érdekel?
- Igen… Nem tudom miért… Csak borzasztóan izgat és…
- Ne dumálj! – vágott közbe. – Pikáns a dolog, más, mint a többi, és te rágerjedtél!
Jól fejezte ki a dolgot. Tényleg a dolog pikantériája izgatott. Persze az is izgató volt, mikor egy fiú ölelt, vagy keze a mellemet fogta, de ez más volt. Furcsa és egyben izgató, hogy egy azonos nemű emberrel ölelkezik az ember!
- Meg akarsz vele ismerkedni? – tette fel Bea kíméletlenül a kérdést.
- Neem, dehogy! Azaz, hogy… Ez olyan ciki! – éreztem, hogy vérvörös az arcom.
- Akarod, vagy nem?
Sok minden végigfutott az agyamon. Bevállalni egy ilyet, eltűrni a mocskolódásokat, amik Nórit is körülveszik? És mit szólna hozzá anyám, meg az apám? Ugyanakkor, ha csak negyedannyira lesz jó a dolog, mint a maszti, már megéri! Rábólintottam.
- Igen…
Bea bólintott, csak annyit kért ne kérdezgessem tőle állandóan beszélt-e már vele, vagy, hogy mit szólt Nóri, satöbbi. Elfogadtam a feltételt. Persze azért magamban állandó jelleggel izgultam. Izgultam, hogy beszéljen vele minél előbb, érezhessem mihamarabb Nóri karcsú ujjait ott, ahova eddig csak a magamé csúszott; és izgultam, nehogy beszéljen vele, mert annyira ciki lesz, ha elém áll, beszélni kell vele, esetleg kettesben menni az utcán, és mi van, ha meg akar csókolni… Azért meg kell vallanom, inkább abban reménykedtem, hogy összejön a dolog.

A vágytól egész napokat remegett a gyomrom, ahogy pincsikutya tekintettel követtem Nórit a folyosón, és akaratlanul is összehasonlítottam a magam tizenhat éves, egyszerre szögletes és gömbölyű, nőiesedő testét az ő érett, felnőtt alakjával. Ilyenkor pedig elhinni sem tudtam, hogy bármi is történjen: tuti, hogy nem kell neki egy hozzám hasonló, szúrós könyökű, térdű, alig mellesedő csajszi.
Furcsa volt Bea hozzáállása is, aki látva rajtam a türelmetlen vágyat, minden alkalmat megragadott arra, hogy elfoglalja gondolataimat. Furcsa volt, hogy nem ítél el, nem tesz megjegyzéseket – amiket bizony megkaptam volna, ha osztályunk tagjai számára kitudódott volna a dolog. Akkor még nem tudtam, csak jóval később derült ki számomra, hogy Bea sem veti meg a lányokat – így persze, hogy nem ítélt el.

Aztán egy nap azzal fejezte be búcsúzkodásunkat, hogy másnap intézzem el, ne kelljen sietnem haza, nyelvórára és egyéb nyalánkságokra, hanem tegyem magam szabaddá. Hiába faggattam, egy szóval sem mondott többet, sőt egyenesen élvezte „hatalmát” fölöttem. Annyit mondhatok, hogy nem sokat tanultam odahaza. Fel-alá járkáltam a lakásban, a kertben, államvizsgájára készülő bátyám legnagyobb örömére, aki akárhova vonult kötetnyi jegyzetekkel hóna alatt, mindenhol belém ütközött. Szokott ironikus stílusában érdeklődött afelől, netán besózták-e a hátsómat? Belegondolva nem is tévedett olyan sokat, az a pár centi egész jó találati pontosságnak mondható.

Másnap sem tudtam kihúzni semmit Beából – pedig próbálkoztam mindennel, – csak vigyorgott, mint egy fakutya, és vihorászva próbálta énekelni az akkor divatos együttesecske napestig hallgatott szerelmes dalocskáját. Tekintettel korántsem énekkari szintű hangjára – szép a hangja, csak rossz hallgatni, – ez még tovább növelte türelmetlenségemet. Nagy nehezen véget ért a tanítás – bár a gimnazistákra inkább a „tanuló” kifejezést szokták alkalmazni, ezen a napon én már felsőoktatási szinten voltam, lévén csupán „hallgatóként” működtem közre az órákon.
Bea elmarkolta karomat, és megindult velem előre. A második sarok után már sejtettem hova igyekszünk: a suli diákságának egyik törzshelyére, egy önmagát teázóként hirdető kocsmába. Ahogy feltipegtünk a csigalépcső keskeny fokain, nem mertem levegőt venni. Aztán kíváncsi szemeim előtt feltárult az emeleti szint. Egy kupac negyedikes, és harmadikos között ott ült Nóri is!
Azonnal zavarba jöttem, bár még semmi sem történt. Bea hangos és élénk köszönéséhez egy elmotyogott „hellóval” csatlakoztam. Mit tesz Isten, mi ketten Nóri mellett telepedtünk le. Bea valami elképesztő komolysággal fordult a lányhoz.
- A barátnőm – mondta a nevemet.
- Szia! – mért végig Nóri.
- ’eló – alig tudtam megszólalni.
Kezet nyújtott – utólag elég furcsa volt a dolog, nem volt ez szokásban. Én pedig remegő ujjakkal fogtam meg. Puha és forró bőre ellenére kézfogása határozott volt. Ahogy hozzámért, abban a pillanatban minden eltűnt egy kavargó vörös ködben, aminek közepén én kavarogtam a legjobban. Szédülésem közepette csupán két élénk kék szeme volt a biztos pont: röpke kézfogásunk alatt mérlegre tett, elemzett, és döntött. Méghozzá pozitívan, mert kedvesen elmosolyodott.
- Örülök, hogy megismerkedtünk!
- Én is – próbáltam érthetően beszélni.
És csak néztem csinos arcát, szép metszésű ajkait, amint valami megjegyzést tett az asztal körül folyó beszélgetéshez. Dörömbölt a halántékomon az ér, izzadó tenyeremet lopva megtöröltem nadrágomon. Zavarom egyértelmű volt, mert Bea magához ragadta a beszélgetés irányítását, és ügyesen vont bele engem is. Ha nem is nyugodtam meg, de legalább csillapodott egy kicsit remegésem. Aztán egyik pillanatban azt vettem észre, hogy Bea az asztal másik oldalán egy sráccal enyeleg, én pedig ott ülök egyedül Nóri mellett, aki mosolyogva fordul felém…
A délután és az este csupán egy hatalmas rózsaszín ködfelhővé alakult. Pedig nem történt semmi, csupán beszélgettünk, semmitmondó témákról: iskola, barátok, zene, könyv, szabadidő. Még csak célzást sem tett semmire, egy ujjal sem ért hozzám, mégis minden porcikámban éreztem, hogy érdeklem, sőt talán még tetszem is neki. Mert ő nekem egyre inkább. Könnyed kézmozdulatai, felsőtestén megfeszülő vékony pulcsija, az alatta domborodó mellekkel…

Másnap reggel úgy rohantam a suliba, mint még soha. Ott akartam lenni a bejáratnál, megbizonyosodni róla, hogy ő is ott van, hogy fogadja-e köszönésem, hogy nem csak álom volt a tegnap délután! Nem álom volt. Úgy láttam, hogy megcsillannak a szemei, mikor meglát, mikor odajön hozzám és köszön. Aztán két-három rövid kérdés után elnézést kért, és dolgozatára hivatkozva fölsietett a lépcsőn azzal, hogy még úgy is találkozunk. Bea sugárzó arcomat látva azonnal rákérdezett beszéltünk-e, és igenlő válaszom után lelkesen hátba vágott. Aztán hozzátette, hogy tegnap nem kellett volna annyira kihívóan viselkednem. Értetlenül néztem rá, mert Nóri alakján kívül én semmire sem emlékeztem.
- Csupán minden mozdulatoddal ágyba hívtad – bólogatott kétkedő arcom látva.
Mire én csak vállat vontam, és belesuttogtam a levegőbe:
- Nem érdekel!
Az elkövetkező hetek talán életem legszebb hetei voltak. A rózsaszín köd körülöttem, amelyben csak Nórit láttam – és időnként Beát, aki jó barátnőként néha visszahúzott a földre. Szerelmes voltam – bár ha ezt valaki a fejemhez vágja, élénken tagadtam volna, - szerelmes voltam életemben először, ráadásul egy másik lányba! Szüneteket beszélgettem Nórival, teljesen mindegy miről, mert nem az volt a lényeg, csak hogy hangját halljam, és egészen ritkán kézfejét érezzem vállamon. Megvártam órái végét, együtt mentünk a metróig, hagytunk elmenni jó néhány szerelvényt, mi meg dumáltunk összevissza.

Esténként pedig bebújtam az ágyba, behunytam a szemeim, és magam elé képzeltem alakját. Arcát, amint nevet, kezét, amint végigsimítja vállam – ilyenkor szinte újra éreztem érintését, - pólója alatt megrezzenő melleit, lépteikor megfeszülő popsiját, billenő csípőjét. A vége minden esetben az lett, hogy ujjaim megindultak útjukra, és eljuttattak az orgazmusig.
Beszélgetéseink és együttléteink teljesen kielégítettek, eszembe sem jutott többet kívánni. Nekem az volt a lényeg, hogy vele legyek, láthassam és hallhassam. Így aztán a tovább lépés is teljesen váratlanul érkezett el.
Bea menet közben összejött azzal a sráccal, akivel a kricsmiben dumált, és rá nem jellemző módon ki is tartott mellette. A fiú valamelyik ismerőse házibulit rendezett, ahova meghívta őket. Bea pedig addig rágta a fülemet, míg megígértem neki, hogy én is elmegyek. Szerencsére anyám is meggyőzhető állapotában leledzett, így nem volt akadálya a dolognak. Hármasban ballagtunk fel a meredek budai utcán. Kellemetlen volt, mert szokásomtól eltérően magas sarkú tipegőt és minit vettem, ami nem könnyítette meg mozgásomat. A ház – mit ház, villa! – zengett a bulitól mire mi befutottunk. Lerakva a „belépőnek” hozott borosüvegeket, besodródtunk a nappaliba.
Abban a pillanatban sötétség borított el mindent, kivéve azt a feszes topot viselő alakot, aki kezében pohárral beszélgetett az ablak előtt. Valaki meglökött, de észre sem vettem, csak néztem Nórit, aki mintha megérezte volna, hogy nézik, mert a bejárat – felém – fordult. Az arcára kiülő mosoly felszabadította minden feszültségemet. Mintha az augusztus huszadikai tűzijátékot néztem volna, minden színes lett, újra hallottam a zenét is. Nóri valamit mondott beszélgetőpartnerének, majd felém indult. Ahogy közelebb ért, úgy lett egyre virágosabb a szoba.
- Szió! – mondta, és előrehajolva megpuszilta szájam sarkát.
Teljesen belerezdültem. Ha nem támaszkodom meg az ajtófélfában, egyszerű mozdulattal dőltem volna végig a padlón.
- Gyere beljebb, töltök neked valamit!

Nem sok minden maradt meg emlékezetemben a következő pár órából. Boroskóláztunk, táncoltunk, összesimulva lassúztunk az egyik sötét sarokban. Nekem pedig a torkomban zihált a szerelem, de szólni is alig tudtam, egy-egy hang hagyta csak el ajkaimat. Isten igazából csak arra emlékszem, hogy kint ülünk a teraszon, nézzük a csillagokat, szívjuk be a balzsamos tavaszi levegőt – azóta sem éreztem ilyen illatosnak, élettel és szerelemmel telinek! És egyszer csak közvetlenül előttem volt Nóri arca, ajkaim megérezték az övét. Elfulladt a lélegzetem, tekintetem elveszett szemeiben… Megadtam magam a sorsomnak. Elomlottam csókja alatt, feloldódtam egy mély, csodálatos örvényben, amely húzott lefelé, én pedig boldogan hagytam magam. Éreztem ajkai minden pontját, mézédes nyelvét, hátamat égette forró tenyere, ahogy húzott magához.
- Gyere! – susogta fülembe, és szelíd erőszakkal vont maga után.
Senki sem törődött velünk, ahogy elsuhanunk a bulizók között, felsiettünk az emeletre. Nem tudom, hogyan kerültünk be egy szobába. De egyszer csak ott voltunk, egymással szemben állva. Néztünk egymás szemébe, kezét felemelve lassan végigsimította arcomat, körberajzolva ajkaimat, leszaladt a nyakamon, körmével karcolta meztelen karom.
- Szeretnéd? – kérdezte szinte milliméterekre arcomtól.
- Még kérded?! – ziháltam föl rekedten. – Téged… Csak téged…
Kissé megbiccentette fejét, hogy egymagasak legyünk. Aztán magához húzott. Ajka az ajkamon, két keze a csípőmön. Nyakába fontam a karjaimat, és a rám törő érzelemtől elgyengülve szinte csak csüngtem rajta. Nem létezett semmi, csak becéző ajka, hátamat, derekamat simogató tenyere.

Aztán az ágyon termettünk. Tehetetlen kupacként feküdtem mellette, egy porcikámat sem tudtam megmozdítani. Csak ajkaim adták vissza becéző csókjait. Keze felfedezőútra indult testemen. Blúzom nemsokára valahol a földön hevert, csakúgy, mint szoknyám. Nóri pedig csókokkal borította be testemet. Valami elképesztő izgalom ragadt magával. Remegtem minden érintésére, elnyílt szájjal kapkodtam lélegzet után. És őrült vágyban égve vártam, vártam azt a pillanatot, amikor végre megérint ott, ahol eddig csak magamat éreztem.
Csókolta a nyakamat, ujjbegyeivel egymás után rajzolgatta körbe melltartós kebleimet. Szájával lassan haladt lefelé, majd átugrotta vágytól lángoló mellbimbóimat, és hasamat kezdte becézgetni. Nehéz dolga volt, mert úgy kapkodtam a levegőt, hogy hasam szinte ugrált ajkai alatt. Halk sikkantás hagyta el a számat, amint többször egymás után belenyalt a köldökömbe. Keze közben combomon kalandozott, szinte észrevétlenül érve el, hogy széttárjam lábaimat.

Apró puszik keretezték tangámat, fürge ujjai combjaim tövét simogatták, időről, időre leheletszerűen megérintve a nedves csipkét. Minden egyes ilyen érintéskor újabb és újabb hullámban csapott át rajtam a forróság. És eljött az a pillanat, mikor szája elől lassan elhúzta az apró ruhadarabot, csókja elérte puncimat fedő szőrcsigákat. Két kezével alányúlt a vékony pántnak, és lefelé mozdította. Akaratlanul is megemeltem csípőm, hogy megkönnyítsem a dolgát. Éreztem, ahogy szellősimogatásként végigsiklik lábaimon keze. Szememet ki sem tudtam nyitni, de mégis láttam, amint lassan bokáim fölé hajol, arca eléri őket, és megcsókolja. Mintha tűzforró vízcseppek lettek volna, úgy égette végig ajkainak érintése a lábszáramat, majd combjaim belső oldalát. Két keze megfogta térdeimet, és lassú, a mozdulatoknak minden másodpercét kiélvezve tolta fel őket a csípőm irányába. Úgy feküdtem ott, ahogyan még soha, senki előtt. Teljesen kitárulkozva, melleimig felhúzott térdekkel. Tekintete pedig perzselte vágytól lüktető szeméremajkaimat.

A következő pillanatban megéreztem leheletét ölemen. Puha csókok érték lüktető bőrömet, ujjainak érintése cirógatásnak is beillett. Körbecsókolta puncimat, kezei fenekemet, csípőmet simogatták. Egész testemben remegve, az orgazmus küszöbén táncolva összefüggéstelenül hadartam felé:
- Kérlekkérlek, teddmegnagyonkérlek…
Felemeltem a fejem, és lenéztem rá. Találkozott a tekintetünk. Láttam szemeiben, tágra nyílt pupilláiban, hogy végre megteszi azt, amit szeretnék. Tovább tartotta a tekintetem, miközben lassan, nagyon lassan közelített szájával csapzott szőrrel fedett nunim felé. A csók felrobbantott bennem valamit. Ajkainak egyetlen érintése kisajkaimon, nyelvének puha forrósága a feltáruló résben olyan gyönyört okozott, amit csak évekkel később sikerült újra átélnem. Nekem úgy tűnt, hogy percekig vonaglottam a kéjtől, kezemmel görcsösen markolásztam az ágyterítőt, torkomat sikoltások és zihálások hagyták el.

A gyönyörérzet pedig nem csökkent. Lángoló altestemen éreztem, ahogy nyelve föl-le csúszkál kéjnedveimtől csurom lucsok kisajkaimon, majd megtalálja ágaskodó csiklómat. Ajkai közé kapta, szívogatta, majd két kezének ujjaival széthúzta a bejáratot, és nyelvét a lehető legmélyebbre nyomta belém. Egy idő után már meg sem tudtam különböztetni, hogy éppen nyelvével, ajkával, netán ujjával ér hozzám. Időérzékemet teljesen elvesztve, egész testemben lüktettem, lángoltam a gyönyörtől. Hosszú percekig tarthatott mindez, amikor semmi más nem számított, csak Nóri érintése.
Éreztem, ahogy egész testével hozzám simul, selymes hajtincsei arcomat simogatják. A légszomjtól fuldokolva tapadtam szájára, de nem érdekelt. Érezni akartam, csókolni akartam ajkait, amelyek olyan érzésekkel ajándékoztak meg, amelyekről nem is álmodtam eddig. Mikor kinyitottam a szemem, meglepődve láttam, hogy meztelen. Nem tudom, mikor vetkőzhetett le, de nem is ez a lényeg. Félve, ugyanakkor kíváncsian, és a megérintés vágyával telve lestem hozzám simuló kebleit. Észrevehette, mert susogva kérdezte:

- Kíváncsi vagy rám?
- Igen! – én nem tudtam suttogni, rekedten, élesen tört ki belőlem a szó.
- Meg akarsz nézni? – teljesen komoly volt a hangja, nem éreztem benne semmi lenézést.
Éreztem, ahogy remegni kezd a gyomrom. Bólintottam. Egy puha csókot nyomott a számra, majd felkelt az ágyról. Megállt a szoba közepén, két karját maga mellett lógatva rám nézett.
- Tessék. Gyere, nézz meg!
Egy fél percig még mozdulatlanul hevertem. Megbűvölve bámultam a látványt. A tárva-nyitva álló erkélyajtón beömlő holdfény ezüstbe burkolta a testét. Szemei komolyan csillogtak, a gyengédségnek valami elképesztő mélységét sugározták felém. Nyakának vonala, majd kulcscsontjainak íve egyenesen vezették tekintetemet melleire.
Nem tudtam megállni, hogy ne kerüljek közelebb hozzá. Lemásztam az ágyról, és letérdeltem előtte. Kebleinek egészen apró bimbója kemény gombszemként ágaskodott a hold felé. Mellei ívét olyan tökéletesnek láttam, hogy kezem akaratlanul is megemelkedett. Már a magasban volt, mikor elbizonytalanodtam. Megérinthetem? Egyáltalán meg szabad érintenem?
- Ne félj! – szólalt meg halkan. – Érints meg! – azzal megfogta praclimat, és melleire helyezte.

Behunytam a szemem, ahogy hozzáértem. Én alig kaptam levegőt az érintéstől. Egy pillanatra meg is szédültem, csak fülemben doboló szívem térített vissza. Aztán rájöttem, hogy nem a saját szívemet hallom, hanem az övét érzem! Ott dobogott a tenyerem alatt, lüktetését szinte a sajátomnak éreztem. Lassan mozgatva kezemet, próbáltam felderíteni mellét. Bimbói forró kavicsokként égették bőröm, karcolták tenyerem. Körbe-körbe simogattam mellének halmait, ujjbegyeimmel tapogattam, próbáltam megjegyezni minden hajlatát, érintésének lágyságát.
- Csókold meg! – hallottam valahonnan a távolból hangját.
Mintha transzba estem volna, engedelmeskedtem. Cserepessé száradt ajkaim közé kaptam bimbóit. Nem emlékszem – persze, hogy nem emlékszem milyen lehetett csecsemőként szopni, de ez az élmény visszaröpített a gyermeki orális korszakomba. Ugyanis tobzódtam mellein! Szívtam, hosszan szívtam egyik bimbóját a másik után, olyan mélyen számba véve, amennyire csak képes voltam. Önkéntelenül is azt tettem, amit későbbiekben már tudatosan: metszőfogaimmal harapdáltam, nyelvemmel csapdostam kéjre vágyó bimbócskáit. Közben tenyeremmel szorítottam másik keblét, ujjaim közé csippentve hegyét, húzva, morzsolva izgatva. Ma sem tudom mennyi ideig csinálhattam mindezt, csak arra emlékszem, hogy egyszerre csak megéreztem tenyerét vállamon, és az orgazmustól reszkető testtel támaszkodott rám.

Meglepetten néztem föl. Nem tudtam elképzelni, hogy valakit én tudjak eljuttatni a csúcsra! Tekintetem találkozott gyönyörtől fátyolos tekintetével. A gyomrom mélyét is elöntötte a boldogság, ahogy szemeibe néztem. Nem szólt semmit, csak nézett arcomba, remegő ujjaival vállaimat simogatva. De ennyi bőven elég volt, tudtam, hogy azt érzi, amit én, íriszén saját érzelmeimet láttam tükröződni. Először éreztem magam egyenlőnek vele. Nem rajongástól hevülő tinédzsernek, hanem komoly érzelmekkel bíró felnőtt nőnek.

Felhúzott maga mellé, megcsókolt. Hosszú csók volt, arcomat két tenyere között tartva. Ajkai játszottak az enyémmel, fogai gyengéden karcolták számat. Nyelve hegye végig zongorázott fogaimon, majd éppen csak megérintette nyelvem hegyét. Visszahúzódott, aztán újra és újra benyomult szájamba. Nehezen szántam rá magam, hogy én is kezdeményezzek. Aztán „vettem egy nagy lélegzetet” és előrébb mozdítottam nyelvem. Azonnal tudta mit akarok. Szinte hívogatólag mozdult a szája, csalogatott előre. Ekkor már szorosan egymáshoz simulva álltunk, karjainkkal ölelve a másikat. Lassan, egészen aprókat lépkedve húzott az ágy felé. Ott elengedett, és leereszkedett rá, én pedig elé térdeltem. Ott kuporogtam térdei között, kezeim csípőjét fogták. Találkozott a tekintetünk. Elmosolyodott, kedvesen, lágyan.
- Boldog vagyok! – mondtam. – Rettenetesen
boldog!

Kollégista élmény

2006. Ápr. 4, kedd 18:46

Kollégista élmény

16 éves voltam, és a fővárosba jártam gimnáziumba, de mivel vidéki leány voltam, ezért kollégiumba kellett mennem. 1 évig, elsőben még bejárós voltam, de aztán már meguntam, és másodikban egy nagyon elit kollégiumba kerültem.

Hamar beilleszkedtem, a 3 tagos szobánkban 2 korombeli csajjal voltam, és igencsak összebarátkoztunk. A földszinten és az 1.emeleten voltak a lányok, a 2-3 emeleten a fiuk, és nemigen tett semmit a vezetőség a koedukációk okozta veszélyek ellenében, de ez nem is volt baj, mivel...
Egyszer buli volt a társalgóban, ment a zene ezerrel, és a a szobatársnőimet már mind táncba hívta 1-1- dögös pasi, Anna és Karolina, mivel már régebb óta voltak koleszosok, mindig meséltek egy-egy szaftos történetet, kicsit tartottam a dologtól, hiszem én velem is elszaladt már egy-kétszer a ló, ha sokat piáltam, de most nem érdekelt, úgy éreztem, kijár nekem hogy jól érezzem magam. Nem is sokára odajött hozzám egy végzős srác, elég helyes volt, és Botondnak hívták, de Botinak szokták hívni, úgy hallottam azért is, mert elég nagy szerszáma volt neki. Nem sajnálom, hogy elég sok piát ittam, keverve is meg minden, mert teljesen felszabadultam tőle, vadul ráztam magam és megmutattam, milyen szexis vagyok. Botinak bejött a dolog, és megkérdezte, hogy nem vonulnánk e félre egy kicsit, beszélgetni szeretne velem. Mondtam, hogy csak akkor, ha Anna vagy Karolina is jöhet, kicsit láttam az arcán, hogy vonakodik, de belement, tudtam, hogy ebből kiadós dugás lesz, de mivel már 2 hónapja nem járt bennem farok, ezért azzal a kikötéssel, hogy gumit fogunk használni megbeszéltem magammal, hogy olyan gyönyörben részesítem a srácot, hogy ketté áll füle-farka.

Karola odajött, látta, hogy piásak vagyunk, ő szín józan volt, megkérdezte, hogy mért hívtuk, én elmondtam neki, hogy mit szólna egy gruppenhoz, az hittem kiröhög és otthagy, de valahogy jelezni akartam Botinak, hogy kurjon már szét, de nagy meglepetésemre azt mondta, hogy ok.

Tíz perc múlva már a zuhanyzóban voltunk, mind a hárman, ruhában egyenlőre. Kiderült időközben, hogy Kari, és Boti nem először fognak egymásban járni, vadul csókolóztak, én meg nem tudtam mit tenni, levetkőztettem őket szép lassan, aztán gondoltam egy nagyot. Letérdeltem valahogy kettejük lába közé, és elkezdtem Kari punciját nyalni. Először csak a nagy ajkait, aztán két ujjal széthúztam, és lágyan belenyaltam. Sose kóstoltam még puncit, kicsit furi volt, de nagyon tetszett. Bejöttem, és nyaltam, ő kéjes nyögésekkel nyugtázta, tetszett neki, Boti, csak hátradőlt és várta műsorra a farkát, igaz volt a dolog, akkora volt neki, hogy összerezzentem, amikor megláttam.

Amíg én nyaltam a barátnőmet, ő is letérdelt, mögém, és a farkával simogatta a puncimat és a popómat. Nyögdécselve nyalogattam karit, aki mellbimbóit simogatta, csavargatta közben., kicsit elzsibbadt a szám, leálltam, Botond közben méregetett kettejüket, kit válasszon, kit dugjon szét. én nyertem, láthatólag, mert felkapott és bevitt az ágyra. Kari utánunk rohant, és most ő nyalt engem, édesen nőiesen, kéjesen, tudta mi kell nekem, addig Boti a mellem nyalogatta fogaival megérintgette. Aztán bedurvulva vadul nyalta, majd felfalta őket, nagyon kívántam már, hogy beledugja rettenetes mérető falloszát a nedves puncikámba. Könyörögtem neki, hogy tegyen magáévá, és ő se bírta, Karit finoman arrébb lökte, és felemelte lábaim, és hirtelen belenyomta, és utána lassan elkezdte tolni belém. Húzta, tolta, áááááááh, majd meghaltam, aztán begyorsított, és végül száguldozott bennem, közben Kari nyalta a mellem, ugyanolyan vadul, mint Boti.

Hatalmas farka betöltötte az egész nedves barlangomat, és egyre gyorsabban közeledtem, a gyönyörhöz. Nyögtem, nem bírtam visszafogni magam, és ekkor hirtelen éreztem, hogy megtelik bori forró nedveivel a lyukam. látta,hogy nekem márcsak lökések vannak hátra, és tovább folytatta, rettenetesen jó volt, nagyon rámfért ez a kiadós baszás, már, tolta, tolta, és hirtelen hatalmasat élveztem, ordítozva sikoltozva eszeveszettül egész testemben megfeszültem, akkora gyönyört éltem át. Soha nem volt még ilyen jó.

Medencés rosszalkodás

2006. Ápr. 1, szombat 11:10

Medencés rosszalkodás

Kinéztem az erkélyen, egy szál rózsaszín csipke és selyem babydollban álltam ott, és láttam amint két férfi jött be az udvarra. Mind a ketten jól kigyúrt izmos, barna férfiak voltak, fekete hajjal és észveszejtő testtel. Az egyik fecske alsóban, a másik combhoz tapadó térd fürdőruhában. A szemem rögtön megakadt azon a részen. Nagy szerszámmal jártak, az biztos. És akkor az anyám beszólt a szobámba: - Vegyél magadra valamit ! - Gondolhattam volna, hogy arra céloz, hogy a két férfi biztosan engem fog bámulni. Mint utólag rájöttem, a medence tisztitók voltak.
Engedelmeskedtem jó anyám akaratának, és becsuktam a szobám erkélyének ajtaját. Nagyot nyögve dőltem az ajtónak. Egyre csak az járt a fejemben: Akarom... Mindent akarok... ! Hallottam, ahogy a Mercedes elhajt, és a kis spánielem, Jonny, megugatja azt, mint mindig, amikor az anyám távozik. Rögtön előbújt bennem a kisördög. Már betöltöttem a 18-at. Nekem aztán senki se mondja meg, hogy mit tegyek !


A szobám - az én csodálatos birodalmam - ablakát újra kinyitottam, és lenéztem. Azok a görög istenek még mindig ott voltak, és azzal voltak elfoglalva, hogy lehullott leveleket szedjenek ki a medencénkből. Újra befordultam, és kinyitottam a gardróbszobám ajtaját. Elkezdtem "ásni", míg végül ráakadtam a legszexibb bikinimre - zöld, finom kis darab, tangával - , és felvettem. A tükör előtt felborzoltam a hajam, feltettem egy napszemüveget, és magammal vittem egy kis napolajat.
Ahogy leértem, a hatás nem maradt el. A két fickó lazán, nagyot nyelve köszönt, és folytatták tovább a munkát az én testem figyelésével együtt.
A gumimatracot rádobtam a vízre, és lassan, érzéki mozdulatokkal áttettem a combom a túl oldalára. A tenyerembe fogtam egy kis vizet, és a kulcscsontomba locsoltam. Hátrahajtottam a fejem, és élveztem, ahogy a hideg víz a két mellem közé gördül... Kéjesen felnyögtem egy kicsit, és kinyitottam a szemem. Mindkét pasas engem nézett. Az egyik a farkát dörzsölte, a másik csak nézett. Az első odajött, és megkérdezte, bekenhet-e. Én bólintottam egy cinkos mosollyal., és azt mondtam, csak akkor, ha a másik is jön. Erre mindkettő ott termett, és mindketten csorgattak rám egy kis olajat. A merészebbik rögtön a melleimet kezdte el masszírozni, a másik a combomat. Nagyon jól esett, ahogy a napfény simogatott, és ez a két 25 körüli férfi kényeztet. Elkezdtem mozgatni a csípőmet. A matrac a vízzel együtt hullámzott. A mellbimbóim úgy megkeményedtek, hogy egy érintés, és elélvezek. Éreztem, hogy a tangám már tiszta lucsok. Nyögtem, és kipirultam. Amikor a merészebbik pasi felnézett, megcsókolt. A másik pedig megérintette a bugyimat. Le- föl húzogatta az ujját a nedves nyílásomba be-be hatolva a vékony anyagon át. A csiklóm már úgy feszült, mint még soha.

A csókolódzós térített észhez. A hónom alá nyúlt, és felemelt a matracról, így most már a vízben álltam. Újra megcsókolt, a nagy nyelve a számba siklott. Az egyik kezével kihúzta a bugyim pántját, a másikkal benyúlt, és a csiklómat izgatta. Addig amaz pasi levette a nadrágját. Én már ekkor is a plafonon voltam, de amikor a medence partjára fektettek, és lekerült rólam a melltartó, és a bugyi is, majd meghaltam. A csókolódzós a nagy nyelvével, mint egy hűséges kutya, úgy kezdte el szárazra nyalni a lucskos puncikámat. Amaz a hasamra ült, és összefogta a melleimet. Úgy kezdett el közéjük dugni. Majdnem elvesztettem a fejem. Nyögtem nagy kéjesen. Az a finom nyelv úgy cikázott ott lent, mint valami fickándozó eleven hal. Amannak pedig akkora fallosza volt, mint egy lónak. Nagy, vastag, és királyi. A nyelvem utána kívánkozott. Meg is kaptam, amikor már majdnem elélvezett. Körbenyaltam a makkját, és szívtam, szívtam, míg végül lenyeltem az egészet. Használtam a nyelvemet, és a nyelőcsövem játékét, és éreztem, ahogy a forró sperma lecsorog.
Kihúzta a számból a péniszét, és a másikkal együtt felállítottak kutyaállásba. A finomnyelvű behatolt hátulról. Úgy éreztem, majd szétfeszít az a nagy fallosz. Amaz újra a számba tolta a kukiját, és én újra, kéjes nyelvcsapásokkal szoptam felnyalva minden mézét.
Ekkor élveztem el először. A kezeim összerogytak, én meg sikítottam a gyönyörtől. A nyalós egy mozdulattal lökött rajtam, és tövig hatolt. Akkora orgazmusom volt, amekkora még soha.
Éppen hogy vége lett, és mindkét fickó elélvezett, amikor láttam, hogy még mindig kívánnak. Most egyszerre mindkettőt szoptam, és hagytam, hogy rámcsorogjom a sperma. A nyaldosós a puncikám közé csúsztatta a falloszát, hogy elég nedves legyen, és kitágította az ujjával a fenekemet. Egy lökéssel már tövig is merült bennem. Nem mondom, kicsit fájt, de ami ezután következett!

Leültetett magával együtt, és hátra dőlt velem együtt. Amaz pedig végignézett rajtam. Szép látvány lehetett. Egy pasi fölött fekszem, akinek a farka a fenekemben van. Majd ő is rámhajolt, és behatolt a hüvelyembe. Úgy kezdtek el egyszerre dugni. Akkorát élveztem, hogy majd szétszakadtam. A csiklóm hatalmasat spriccelt, a pasi mellkasára.
Amikor már befejeztük (szorított az idő) a nyaldosós vizet vett a szájába, ás beleköpte a puncimba. Két ujjal dörzsölgetett, hogy kimossa a spermát. Mondanom sem kell. Elélveztem újból.
Nagyon jó volt. Azóta, ha medence tisztítás van, úgy intézem a dolgaimat, hogy senki ne legyen otthon..

Szerelem

2006. Márc. 29, szerda 15:31

Szerelem

Én egy 16 éves pesti lány vagyok.
A legjobb barátnőmnél voltam az egyik este. Röhögcséltünk, iszogattunk egy kicsit, pasikról, a suliról dumáltunk. Szóba jött a lány-lány kapcsolat. Megkérdeztem, hogy kipróbálná-e. A válasz engem is meglepett, mert azt mondta, hogy csak velem. Ennek örültem, mert én már régebben fantáziálgatok ilyesmiről, persze szigorúan csak vele. Pedig van pasim.
De a barátnőm teste egyik tesiórán elkezdett izgatni, és azóta nem tudtam mit kezdeni az érzéssel. De akkor, amikor igennel felelt nekem, örültem.
Miután válaszolt, pirulós volt a hangulata, ezért nem ragoztam a témát. Hazakísért, és elkezdtünk smárolni. Nagyon jó volt. Sokkal finomabb, mint az eddigi pasijaimé. Össze-vissza tapiztuk egymást,de sajnos tovább nem jutottunk, mert egy másik oszttársunk hívta őt bulizni, hozzánk meg vendégek jöttek.
Másnap viszont találkoztunk. Persze a suliban nem lehetett semmi, de mi titokban azért fantáziálgatunk egymásról. Este meg rá masztiztam. Nagyon fel tudott izgatni. Ez két hétig ment így, titkon váltott csókok, simogatások, de semmi több. Aztán elhatároztam h lesz egy jó esténk.
A szüleim épp elutaztak, őt pedig áthívtam "tanulni". Ahogy belépett az ajtón nekem esett. Össze-vissza csókolt.
- Két hete erre vártam!! - mondta boldogan, és úgy mosolygott, hogy azt az angyalok is megirigyelhetnék.
- Én is - leheltem a fülébe és el keztem a nyakát csókolgatni.

Neki még egy pasija sem volt, és senki nem ért még ÚGY hozzá. Ezt félénken vallotta be, és úgy gondoltam, hogy nagyon meg fogom becsülni. Nagyon szerettem volna már érezni a testét.
Bevezettem a szobámba, és megálltunk az ágyam előtt. Ölelgettük egymást, majd ráhullott az ajkára a szám, és az ágyon landoltunk. Lovaglóülésben ráültem, és elkezdtem simogatni a feszes pólóján keresztül, majd gyorsan lekaptam róla. Csókolgattam a testétj gondosan kikerülve a melltartóját. Tudtam, hogy elég szégyenlős, ezért kicsit féltem, hogy mit fog szólni, ha majd azt is leveszem, de aggodalmam alaptalannak bizonyult. Mikor kikapcsoltam a melltartóját és megláttam hófehér melleit, amik pont elfértek a tenyeremben ,csak annyit tudtam mondani, hogy: - Gyönyörű! - és el kezdtem őrült módjára nyalogatni őket.

A kezem közben lehúzta a farmerját, és a bugyiját simogattam. A bimbói nagyon ágaskodtak már, én meg csak szoptam őket, ahogy csak tudtam. Mélyről jövő sóhajai tudatták velem, hogy mennyire élvezi. A csiklóját először a bugyin keresztül izgattam, és éreztem, hogy egyre jobban átnedvesedik. Ekkor én is levettem a pólóm, a melltartóm és a gatyám is. Már az én tangám is szétázott.
Finom puszikat leheltem a bugyijára, és óvatosan lehúztam róla. Elém tárult gyönyörű szép frissen borotvált puncija, ami csak úgy csillogott a nedvétől. Kívülről gyorsan lenyalogattam róla, ezt nagyon élvezte. Végigpuszilgattam a combját, majd megint rátértem legszebb pontjára, és finoman belenyaltam. Erre felnyögött, és csak annyit mondott, hogy: - Igen, igen!! - és én még egyszer belenyaltam. Fantasztikus íze volt. Éreztem, mennyire lüktet már, és hogy mennyire kíván. Gyorsan lefetyelni kezdtem, és az ujjammal is segítettem, de pont az orgazmus előtt lassítottam egy kicsit. Még játszani akartam. Rátértem megint a melleire, amik szinte izzottak minden egyes érintésemre. Körbenyalogattam, ekkor már szinte nyüszített, annyira akart már érezni magában. Beledugtam 2 ujjam a hüvelyébe, majd a nyelvemmel izgattam a csiklóját. Gyorsítottam a tempón, és ekkor hangos nyögésekkel elment. Lenyeltem a nedveit, és lenyalogattam róla. De a viszonzás sem maradt el.

Rámnézett egy huncut mosollyal a szemében, gyorsan hátrafordított és lehúzta tocsogó bugyim. A melleimet nyalogatta, de én már úgy égtem és lüktettem lent, hogy szinte már fájt, hogy nem érezhetem magamban a hosszú nyelvét. De nem engedett, csak nyalogatta forró testem, ami csak őt kívánta. Amikor hozzányúlt a puncimhoz azt hittem, rögtön elmegyek. Vonaglottam az ágyon és emelgettem a csípőm, hogy végre történjen már meg az, amit 2 hete várok. Nagyokat nyögtem, amikor a nyelvével belémhatolt, és tövig benyomta mellé 2 ujját is. Pár másodperc múlva elélveztem, mert olyan fantasztikus élményvolt!
Lihegve feküdtünk és öleltük egymást.
- Boldog vagyok - mondta
- Én is nagyon! - válaszoltam.
Ez volt az első együttlétünk, és szerencsére nem ez az utolsó. Most is együtt vagyunk, persze csak titokban, mert nekem pasim is van. De mindig csak rá maszturbálok. Ez őszinte szerelem...

Rokonság...mily csodás...

2006. Márc. 29, szerda 15:22

Rokonség...mily csodás...

Előre kell bocsátanom, hogy az alább leírtak nem nélkülöznek semmiféle valódiságot, azaz minden úgy történt, ahogy leírtam a dolgokat.
Természetesen a helyszínek, illetve a történetben résztvevők neveit megváltoztattam, mindössze a saját \"lelkiismeretem\" megnyugtatása céljából.

Történt vala egy vidéki kisvárosban, valahol Szabolcs megyében, hogy éldegélt csendesen egy család, viszonylag jó kapcsolatban a távolabb élő rokonokkal. Hogy miért viszonylag, azt a történetem végére talán mindenki megérti majd.

E családok egyikének vagyok én az \"egyszem\" fiúgyereke, aki annak rendje és módja szerint felcseperedtem, időre beállt a nemi identitásom, evégett mondhatni elég korán elkezdtem érdeklődni az ellenkező nem iránt. Amit elfelejtettem leírni az elején az az, hogy az én nevem legyen pl. Ákos, a történet másik kulcsszereplője, az unokatestvérem pedig legyen pl. Erika.

Szóval, idejekorán észleltem magamon a pubertás megfelelő jegyeit, gondolok itt a reggeli nedves pizsama-alsóra, a lenge széltől is égnek meredő micsodára ott a lábam között, stb... stb...

Életem első nagy \"durranását\" egy akkor még igen nagy népszerűségnek örvendő német énekesnő dalára éltem át, ezt természetesen saját magamnak idéztem elő a \"micsodám\" végén fellelhető bőr föl-le húzogatásával.

Elég sűrű vendég voltam a tőlünk mindössze néhány percnyi távolságra lakó unokatestvéremnél, akinek édesapja az én édesapámmal testvérek, de ez a testvéri viszony egy valamilyen megmagyarázhatatlan ok miatt évek óta enyhén szólva minden, csak nem testvéri.
Történetem játszódásának idején jómagam 16, unokatesvérem Erika pedig 15 éves volt.
Ahogy mondtam is, elég sűrű vendég voltam náluk, és mivel mondottam is, hogy érdeklődésem középpontjába viszonylag hamar a punci került, legott feltünt, hogy bizony Erika sem az az kényes kis banya már, aki néhány évvel ezelőtt volt.
Abban az esztendőben ballagott a 8-ik osztályból, és el kell, hogy mondjam, egy igézően szép, észvesztően bombázó külsejű, hetero-vágyakat pillanat törtrésze alatt \"felállító\" NŐ lett belőle ilyen idős korára.

Ezen a nyáron tettem meg az első lépést abba az irányba, hogy a ballagásra készült egyenruháját ne csak kívülről szemlélhessem meg, hanem betekintést nyerhessek az alig térd fölé érő miniszoknya alá is.

Mi Erikával egyébként nagyon szeretjük egymást mind a mai napig, félreértés ne essék, nem \"úgy\", hanem mint rokonok. Segítünk egymásnak ebben-abban, stb.

Közelgett a ballagás, nekem lassan az érettségi ( még 1,5 év ), és mindketten tudtuk, hogy ha Ő is elballag, akkor tutira nem abban a kisvárosban fog továbbtanulni, ahol eddig éltünk, hanem egy jóval messzebbi iskolát szemelt ki, távolabbi céljainak elérése céljából.
Egy csendes vasárnapon ismét látogatóba indultam hozzájuk, kb. április vége-május eleje lehetett, amikor is szomorúan, majdnem sírva fogadott, mondván, Ő igazából most döbbent rá, hogy bensőséges kapcsolatunknak heteken belül gátat szab a fájdalmas elválás.
Végül természetesen, amolyan jó női szokás szerint elsírta magát, mire én olyat tettem, amin később pokoli sokat gondolkodtam, helyesen döntöttem-e akkor : átkaroltam, és az ölembe ültettem Őt.

Egy hasközépig érő top, egy világoskék forrónadrág, ez jellemezte az Ő ruházatát, és mivel nem volt hideg, sőt, az időszakhoz képest mondhatni \"nyár\" volt, hasonlóan lenge öltözékben, póló és rövidnadrág, alsónaci nélkül, parádéztam magam is.
Mondanom sem kell, amikor az ölembe ült, és hozzám bújt, valamint az akkor már tenyérméretemnél nagyobb melle hozzásimult az én majdnem csupasz mellkasomhoz, a kiskedvencem igen aktív életre kelt a rövidnaci alatt. Erika úgy tett, mintha semmit nem vett volna észre mindebből, de később kiderült, hogy pontosan tudta, mi játszódik le az én szervezetemben, valamint azt is, hogy Ő mit szeretne. Ahogy ott ült az ölemben, egyre csak vigasztalgattam, mondván, hogy én akkor is az Ő uncsitesója maradok, ha a világ végére kerülünk is egymástól, valami kisördög hatására azt találtam Neki mondani, hogy szerintem Ő nem is szeret engem annyira, mint én Őt.

Ettől teljesen kész lett, és egyre csak hajtogatta, hogy de igen, Ő is nagyon szeret engem, és bla...bla...

Erre közöltem vele, hogy bizonyítsa be. Jött a várt kérdés : hogyan? Adjon ajándékot? Kössünk vérszerződést?
Erre én azt feleltem : \" nem, inkább fogd meg, amin olyan nagyon feszengve ülsz...!\"

A reakcióját nem tudom szavakba, vagy betűkbe önteni, elpirult, és kirohant a szobából. Hozzá kell tegyem, rajtunk kívül senki nem volt odahaza e történet idején....szerencsére.

Hát, gondoltam, itt a vég, ha csak egy pici hisztérika is maradt belőle iskolás korából, akkor végem, elmondja a szüleinek, ők az én szüleimnek, engem apámék kinyírnak. Próbáltam magam mindenféleképpen megnyugtatni, \"ott\" is, de nem sikerült.
Eltelt vagy 15 perc, mire Erika visszaosont a szobába, leült mellém, és azt kérdezte : \" ha megfogom, akkor mit csináljak vele?\"
Közöltem vele, újra feléledő reménnyel a szememben, hogy ha már a kezében lesz, megmutatom.

Erre talpig pirulva lenyúlt a rövidnacim kötőzsinórjáig, kikötötte, majd comközepemig lehúzta rólam. Mivel nem volt rajtam alsó, így kedvenc részem mint zászlócövek, ugrott előre, és büszkén meredt a levegőbe, szemközt Erikával. Ő megbabonázva bámulta, majd közölte, hogy Ő még ilyet nem látott, csak az öccse pár centis kis micsodáját, akiről tudni kell, hogy akkoriban volt 7 éves.

Szóval, ahogy ott nézte, egyre jobban feszültem, egyre jobban vágytam arra, amit eddig csak magamnak sikerült előidéznem, ezért kértem, hogy fogja meg.

Reszkető kézzel nyúlt hozzá, de ez nekem már kis híján elég volt ahhoz, hogy rögvest a tenyerébe élvezzek. Ártatlan, mondhatni gyermeki bájjal jött a következő kérdés : mit kell most csinálnia?

Megmutattam neki a fitymát, a fitymaféket, és megkértem, hogy kezdje el a mutatottak alapján a bőrt húzgálni a rudamon. Elkezdte, nagyon tetszett neki, de annyira, hogy leguggolt elém, a szeme épp egy magasságban volt a rudammal. Mivel keservesen fel voltam spannolva, éreztem, hogy hamarosan bekövetkezik az, amiről hónapok óta álmodoztam: a spricc. Mivel Erika nem tudta, hogy az mi, egy picit leállítottam a kezét, és közöltem vele : \" nemsokára elkezd majd a farkam vége spriccelni, fehér, enyhén ragadós anyagot fog majd \"kiköpni\".Két lehetőséged van : vagy az arcodra megy majd, vagy ha félrefordítod a fejed, akkor a szőnyegre.\"

Erre közölte, hogy látni és érezni akarja, és mivel a szőnyegről való feltakarítás nem tartozik álmai tervei közé, ezért inkább az arcára engedné, ha nem baj.
- Dehogy baj - mondtam nevetve, és újra rátettem kezét a farkincámra.

Mondanom sem kell, hogy kb. még 5-öt tudott rajta húzni, mire hörögve közöltem vele, hogy \"most jövök\", és egy bitang nagy adagot lőttem a gyönyörű arcára. Húzogatta még párszor, és be kell valljam, hogy akkora adagot sem előtte, sem azóta senkinek nem sikerült a csövemből kipréselnie, mint akkor Erikának.
Sikongatott, hogy \"húúú, ez igen, ezt nem mondtad, hogy ennyi sok lesz....\", meg ilyeneket, nem is nagyon emlékszem mindenre, a lényeg az, hogy nagyon \"megháláltam neki azt, amit \"értem tett\".
Természetesen itt nincs vége a történetnek, mert miközben én spricceltem, egyre azon járt az eszem, hogy vajon Ő megengedi-e, hogy a punciját megnézzem, megnyalogassam, vagy bármi mást megtehessek vele azonkívül, hogy a szó legszorosabb értelmében szeretkeznék vele, mivel nem vagyok \"beteg\", hogy rokonnal feküdjek le, de ha megengeditek, a történet folytatását e történet megítélése alapján fogom eldönteni.

Annyit előjáróban, hogy igen, megengedte, sőt... A történet befejezése, tulajdonképpen az egésznek a csúcspontja az Ő ballagásának napja volt, amit szintén a második részben osztanék meg Veletek.

Kellemes meglepetés

2006. Márc. 28, kedd 16:07

Kellemes meglepetés

Leírok nektek egy történetet, ami legszebb élményeim egyikéről szól.

Már három hónapja jártam együtt egy lánnyal, akit Nellinek hívtak. Bár nem vagyok egy hűséges típus, ez alatt az idő alatt egyszer sem léptem félre. Hogy miért nem? Egyszerűen azért, mert ez a lány mindent megadott nekem az ágyban. Mindennap keféltünk, és ő nem csak végtelen libidóval, hanem kimeríthetetlen fantáziával is rendelkezett. Semmi nem volt tabu előtte. Magától értetődő természetességgel dugta a popsijába a farkamat, anélkül, hogy kértem volna rá, és állandóan új pózokat talált ki. Még a pisiszexben is benne volt. Szóval fantasztikus csaj volt.

Amikor kereken három hónaposak lettünk, előtte egy nappal felhívott, hogy ünnepeljük meg. Húztam a számat, mert utálom az ilyen nyálas női dolgokat. De másnap megváltozott a véleményem...

Nelli reggel felhívott, hogy délután ötkor ugorjak fel hozzá a lakására, mert meglepetése van számomra. Nem különösebben villanyozott fel. Biztos megpróbál összeütni valami vacsorát, és illatgyertyák fognak égni mindenhol. Csak az vigasztalt, hogy utána majd dugunk egy jót.

Szokás szerint késtem pár percet. Azonban amikor becsöngettem Nellihez, legnagyobb meglepetésemre nem ő nyitott ajtót. Hanem...
Az ajtóban egy gyönyörű lány állt. Komolyan mondom, ilyen szép csajt még csak nagyon keveset láttam. (Nelli is jól néz ki, de bevallom őszintén, hogy a külseje meg sem közelítette ezét a lányét.) És kurva szexi volt. Ami nem csoda, mert mindössze egy rövid hálóing volt rajta, ami teljes egészében láttatni engedte hatalmas, gömbölyű melleit, és minden mást is, bár ami engem illet, le sem tudtam venni a szemem a melleiről. Azonnal felállt a farkam, méghozzá nem kicsit. Pár pillanatig csak bámultam, de aztán rájöttem, hogy valami nem stimmel, úgy látszik rossz helyre csengettem be. De mégsem.
- Szia, Tomi! - mondta kedvesen a lány. A hangja is nagyon szexi volt.
Honnan ismer engem?
Nem kellett sokáig erőltetnem az agyam, mert a lány háta mögül nevetve előugrott a barátnőm.
- Szia, édes! – köszöntött. – Gyere be! Ő a barátnőm, Diana.
- Helló - nyögtem ki, és képtelen voltam levenni a szemem a csábító domborulatokról. Nelli odalépett hozzám, és a fülembe súgta: -Ő a meglepetés, amit ígértem!
- Mi? – nyögtem ki.
A lány rám mosolygott, és lassan bement a hálószobába.
- Hát ez meg mi? - fordultam Nellihez.
- Gondoltam, megleplek valami különlegessel –nevetett rám. – Dianával régóta jóban vagyunk - mondta különös hangsúllyal- és arra gondoltam, hogy szívesen kipróbálnád, milyen két lánnyal egyszerre. Azt mondtad, még sohasem csináltál ilyet...
- Igen... csak hát... izé...
- Talán nem tetszik neked Diana?
- Öhhhh... - mit lehet erre mondani, ha a barátnőm ilyesmit kérdez?
- Mondd meg nyugodtan, ha tetszik- nevetett Nelli- nem fogok megsértődni! Szerintem gyönyörű, és az ágyban is nagyon jó...
- Úgy érted - döbbentem meg - te lefeküdtél ezzel a lánnyal?!
- Miért, te nem ezt tennéd? - mosolygott. - Szóval, tetszik?
- Igen, nagyon - nyögtem ki.
- Akkor jó. Menj be hozzá nyugodtan! Kicsit hangolódjatok össze, keféljetek! Később én is csatlakozom hozzátok.
- De... nem fogsz haragudni?
- Szerinted? Na, ne legyél hülye, nyomás!
Hirtelen az ágyékomhoz nyúlt, és megtapogatta az ágaskodó farkamat.
- Nem lesz itt gond - mosolygott.

Beléptem a hálószobába, az ajtó becsukódott mögöttem. Diana az ágyon feküdt, meglehetősen csábító pózban. Tök hülyén éreztem magam, de a lány segített feloldani a gátlásaimat. Megkérdezte, hogy iszom-e valamit, és miután igennel válaszoltam, vörösbort hozott. Ledöntöttem egy háromdecis pohárral, aminek csakhamar meg is éreztem a hatását. Amíg ittam, a nadrágom elejét simogatta, miközben a farkam már majdnem felrobbant. Lehúzta a sliccemet és elővette a farkamat. Először finoman nyalogatta, majd tövig bekapva szopni kezdte. Mivel már rohadtul fel voltam izgulva, nagyon hamar elélveztem. Ő lenyelte a gecit, majd élvezettel leszopogatta a farkamról az utolsó cseppeket is. Ekkor felkaptam őt és az ágyhoz vittem. Levettem róla a semmi kis hálóinget, bugyi nem volt rajta. Végre a kezembe foghattam a melleit. Vadul gyúrtam és simogattam a melleit, aztán a mellbimbóit a számba vettem. Hangosan sóhajtozott és nyögdécselt, amitől nagyon hamar újra felizgultam. Egyszer csak fogta a fejemet és lenyomta a lába közé. Nyalni kezdtem a punciját, ő pedig sikoltozni kezdett. Pár perc múlva elélvezett. Nekem pedig újra állt a bájdorongom. Ő fölém guggolt, és beleült. Aztán vadul mozogni kezdett, csak úgy recsegett az ágy, gyönyörű mellei himbálóztak. Vadul dugtunk, ő élvezettel sikongott. Tök egyszerre élveztünk el.

Ekkor vettem észre, hogy nem vagyunk egyedül. Közben Nelli bejött a szobába. Mosolyogva nézett rám, és sejtettem, hogy jó ideje néz minket. Odajött, hozzánk, és szájon csókolta Dianát, aztán engem. Mi jöhet még? –tűnődtem. Kicsit elfáradtam, de csakhamar felélénkültem...

Nelli befeküdt mellénk az ágyba, és valamit odasúgott Dianának. Ezután vadul csókolózni kezdtek. Azt hittem, elájulok. El sem tudtam hinni, hogy ez velem történik, és két ilyen csodálatos nő egy karnyújtásnyira tőlem smárol. Közben gyengéden simogatták egymást. Diana levette Nelliről a hálóinget (ami ugyanolyan átlátszó volt, mint a Dianáé), és tovább kényeztették egymást, mintha ott se lennék. Nelli csókolgatni kezdte Diana mellét, majd szopni kezdte a mellbimbóját. Diana kéjesen sóhajtozott, s a keze Nelli lábai közé tévedt. Először finoman, aztán egyre vadabbul ujjazta a barátnőmet. Láttam, hogy Nelli nagyon közel áll ahhoz, hogy elélvezzen (igaz, én is hasonlóképp voltam, a látvány hatására). Ekkor eltolta magától Diana kezét. A lány tudta mi a dolga, hanyatt döntötte Nellit és elkezdte nyalni. A barátnőm hangosan sikoltozott, és Diana nevét ismételgette. Majd elélvezett.

Persze megint állt a farkam. Ekkor Nelli fogta Dianát, és szinte beleültette ágaskodó farkamba. Aztán közvetlen közelről nézte, hogy dugom. Majd odahajolt a lányhoz és szopni kezdte a mellbimbóját. Nem bírtam tovább, akkorát élveztem, mint még soha.

Egész éjszaka kényeztettük egymást a két lánnyal és csak hajnal felé aludtunk el.

Másnap, amikor felébredtem Diana már nem volt sehol. Megköszöntem a barátnőmnek a csodás éjszakát. Tudtam persze, hogy ez csak egyszeri alkalom volt. Mégsem tudtam elfelejteni Dianát, de a keresztnevén kívül semmit sem tudtam róla.

Másnap épp a melóhelyemen voltam, amikor csörgött a telefonom. Fölvettem. Diana volt az!
- Szia Tomi, tudnánk nyugodtan beszélgetni valahol? - kérdezte izgatottan.

Félóra sem telt bele, és egy cukrászdában ültünk. Diana izgatottan mesélte el, hogy csak nagy szerencsével jutott hozzá a telefonszámomhoz, mert sikerült kinéznie a Nelli telefonjából, amíg aludt. Elmondta, hogy Nelli sosem engedné meg, hogy mi ketten újra dugjunk egymással, de ő nagyon élvezte az éjszakát és máskor is le akar velem feküdni. Egyetértettem vele, ezért ügyesen elterveztük, hogy hogyan tudunk kefélni úgy, hogy Nelli ne sejtse meg. Sikerült úgy intézni, hogy elég gyakran feljárok Dianához. Nagyon jókat dugunk. Érdekes, Nelli azóta nem szervezett nekem semmi hasonló meglepetést. Viszont kezdem unni, azt hiszem, nemsokára szakítok vele, és Dianához költözök.

A legjobb barátnő!

2006. Márc. 24, péntek 13:30

A legjobb barátnő!

 

Én egy pesti lány vagyok, és pár éve rájöttem, hogy a lányokhoz vonzódom. Mivel a pasiktól teljes mértékben irtóztam, és egy nap végleg elfordultam tőlük! Régebben minden évben négyszer az apámmal lejártam vidékre a nagymamámhoz. És ott is találtam magamnak barátokat. De volt egy lány, akit kifejezetten szerettem. Móninak hívták. A legjobb barátnőm lett. Vele beszéltem meg mindent. Egy nap bevallottam neki, hogy leszbikus vagyok, és ha ez miatt nem akar többet látni, én megértem, és végleg kilépek az életéből! De ő megértett engem, és azt mondta, hogy ettől függetlenül is a legjobb barátnője vagyok! Ekkor voltam a legboldogabb, hogy végre nem kell előtte titkolóznom. Itt pesten is voltak barátaim, de ö volt az egyetlen, akivel mindent meg lehetett beszélni, és mindig nevettünk együtt vagy éppen sírtunk, de boldogok voltunk. Titok nem volt köztünk, akárcsak egy testvéri viszony alakult ki köztünk! Akárhányszor ott voltam, szinte minden nap vele voltam és nála aludtam. A nap 90%át együtt töltöttük! Mindig alig vártam, hogy elmehessek hozzá, és beszélhessek vele elmondhassam neki az élményeimet, a fájdalmaimat, ha éppen volt. És ő is nekem.

Aztán egyszer csak kezdett Móni úgy megjelenni előttem, mint egy nő és akárhányszor csak vele voltam vágytam, utána hogy megérinthessem megcsókolhassam. Hát igen beleszerettem!! De ezt igyekeztem titkolni előtte, és a szemkontaktust is kerültem vele. Na ez nagy hiba volt mivel észrevette, hogy valami nem stimmel velem. Egy nap ezt meg is kérdezte! Ültünk az ágyán és én távolabb ültem tőle, mint ahogy szoktam. Emelte az arcom felé a kezét és én elhúztam az fejemet. Erre megkérdezte:
- Mi a baj? - közben közelebb húzódott hozzám...
- Semmi, csak fáradt vagyok! Próbáltam neki valamit mondani.
- Ugyan már, ezt nem hiszem el, az utóbbi időkben máshogyan viselkedsz velem, nem vagyok bolond, észreveszem! - mondta
- Tényleg semmi bajom, csak fáradt vagyok, hazamegyek, majd holnap beszélgetünk jó? - válaszoltam neki, miközben felálltam az ágyról...
- Hát, rendben, akkor elmondod honlap, tudod milyen makacs vagyok, úgyis kiszedem belőled! - mondta egy kis mosollyal az arcán...
Hazamentem, de szomorúan. Mivel tudtam nem szabadna így éreznem. Tiltott érzéseim voltak a legjobb barátnőm iránt, és abban is tisztába voltam, hogyha elmondom neki, végleg elveszítem. Azt meg nem mertem, hogy közeledjek hozzá! Így hát eldöntöttem, hogy kiverem ezeket az érzéseket a fejemből, és nem fogom hagyni, hogy elveszítsem a fejemet!

Másnap is elmentem hozzá és megpróbáltam titkolni. Most valamivel könnyebb volt. A konyhába beszélgettünk, aztán egy hirtelen pillanatban megfogta a kezemet, és felvitt a szobájába. Megint leültünk az ágyára de a kezemet nem engedte el egy percre sem! És akárhányszor elfordítottam a fejemet visszafordította így nem tudtam kikerülni, hogy a szemébe nézzek! Majd megkérdezte, hogy nem e masszíroznám meg a hátát. Én nagy nehezen, de igent mondtam. Abban a pillanatban levette a pólóját és a melltartóját. Tárva maradt a szám, amikor megláttam a melleit! Cseppet sem volt szégyenlős. A hasára fordult és várta, hogy masszírozzam! Remegő kezekkel elkezdtem masszírozni. De nagyon finoman, közben ráültem a fenekére és úgy folytattam tovább. Miközben masszíroztam, észrevettem, hogy felizgultam, ezért abbahagytam hírtelen, és lemásztam róla, mellé. Ezt észrevette, és meg is kérdezte:
- Miért hagytad abba? – kérdezte.
- Elfáradt a kezem - válaszoltam neki, de már látszott rajtam az izgatottság.

Egy percig mindketten csendben voltunk, aztán nem tudom mi eshetett belém, de odahajoltam hozzá és megcsókoltam... Pár másodperc után észheztértem. Teljesen zavarba voltam, és nem találtam a szavakat, hogy hogyan kérjek tőle bocsánatot. De ő hagyta, hogy beszéljek, és egy szót sem szólt. Felült a kezével megsimogatta az arcomat és lesmárolt... Hosszan csókolóztunk vagy öt percen keresztül. Aztán eltoltam magamtól és mondtam neki:
- Várj, ezt nem szabad tennünk, hiba nagy hiba! - mondtam neki, alig kaptam levegőt közben .
- Kérlek, folytassuk! Nem hagyhatod abba. Látom, hogy teljesen felizgultál, és amint látod én is - mondta nekem.
- Jó, ez igaz, de te vagy a legjobb barátnőm, evvel oda a barátságunknak. Ezt akarod? - kérdeztem tőle.
- Nem lesz vége a barátságunknak, de érzem, hogy ennek most meg kell történnie. Mivel én is ugyanúgy kívánlak, mint ahogy te engem, már napok óta!

Ekkor valami megmagyarázhatatlan érzés jött rám, és újra megcsókoltam. Egyre hevesebben csókolóztunk, mikor felültem és kezdtem kigombolni a nadrágját, és lassan lehúztam róla. A kezemmel a két combja közt haladva felfelé simogattam és elértem a puncijához, amin még rajta volt a tanga. Azon keresztül simogattam a punciját. Nagyon élvezte, éreztem rajta. Majd a számmal megcsókoltam a hasát, a nyelvemet belenyomtam a köldökébe, ekkor halkan felnyögött. Ezután szépen lassan a nyelvemmel éppen csak hozzáérve haladtam a melleihez. A mellbimbói már álltak az izgalomtól. Játszottam a nyelvemmel körülötte, majd bekaptam és el kezdtem szívni, finoman nyalni. Majd már nem bírtam tovább, és láttam rajta, hogy ő is eléggé felvan már izgulva, ezért lehúztam róla a tangát. Megláttam a gyönyörű borotvált punciját. Óh, hogy milyen nedves volt, úgy csúszott a kezem, miközben simogattam. Majd széjjelebb nyitottam a lábait, hogy jobban hozzáférjek a nedves puncijához. Elkezdtem a nyelvemmel nyalogatni a csiklóját. A csiklójától egészen a lyukáig nyaltam lassan, majd hevesebben. Aztán az ujjamat is bevetettem, hogy a lehető legjobb örömhöz juttathassam. És feldugtam neki egy ujjamat. Ekkor hangosan felnyögött. Kihúztam, majd visszatoltam, és ezt egyre gyorsabb mozdulatokkal csináltam egy idő után. Majd már lassan az ő teste mozgott az én ujjamon. De a nyelvem egy pillanatra sem hagyta el a punciját. Nyaltam és ujjaztam egyszerre. Már egyre hangosabban nyögött, mikor egy hangosabb sikoly után elélvezett. Még azért nyalogattam utána egy kicsit, hogy lenyaljam a puncijáról az összes maradék nedvét is. Kihúztam az ujjamat és arról is lenyaltam a nedvet, ez látszott rajta, hogy tetszik neki. Felült, és ő is lenyalta az ujjamat. Majd magára húzott és lesmárolt.

Majd egy jó ideig csak néztünk egymás szemébe és egy hirtelen mozdulattal lefordított magáról, és rámfeküdt. Meglepődtem, mivel nem tudtam mit akar. Hiszen én nem azért tettem, amit tettem, hogy viszonzást is kapjak! De ő csak nézet, majd megszólalt:
- Köszönöm drága, ez volt életem legszebb pillanata, amit most tőled kaptam, ezt soha nem fogom elfelejteni - mondta mosolyogva.
- Örülök, hogy élvezted! - feleltem neki.
- Vegyük le a pólódat – mondta.
Én szó nélkül engedelmeskedtem neki. Rajtam nem volt melltartó. És már hegyesek voltak a mellbimbóim. Ő is levette rólam a nadrágomat és a tangámat. Majd el kezdte simogatni a puncimat, ami már kellően nedves volt. Közben a nyakamat csókolta, a melleimet nyalogatta, úgy csinálta, ahogy én neki .De ügyesen csinálta, nagyon élveztem. Majd lefelé haladt, de a keze a mellemen maradt, és az ujjával simogatta mellbimbómat! Mikor leért a puncimhoz beleremegtem, és amikor elkezdte nyalni az felejthetetlen volt. Csak nyalta a csiklómat, és evvel olyan örömhöz juttatott, amit még soha nem éreztem. Nagyon hamar el is élveztem. Ahhoz képest, hogy tapasztalatlan volt a nyelve, úgy járt a puncimon, mintha minden nap ezt csinálta volna. Aztán amikor már lenyalogatta rólam is a nedvet, akkor felmászott újra rám és megkérdezte:
- Jó volt, amit csináltam?
- Őrületes voltál, még soha nem volt senkivel ilyen jó, mint most veled! - mondtam neki és adtam egy puszit a szájára!
Majd mellém feküdt, én a kezemet a mellére raktam, a lábamat a két combja közé, de éreztem hogy még mindig nedves a puncija. És így aludtunk el.

Eljött az este. Én ébredtem fel előbb, ő még aludt. Néztem egy darabig, majd óvatosan lemásztam az ágyról, és elkezdtem felöltözni, de miközben vettem fel a földről a nadrágomat kiesett a telefonom a zsebemből, és erre felébredt. Megszólalt:

- Hova mész? – kérdezte tőlem, alig nyitott szemmel.
- Aludj csak, én most hazamegyek! - válaszoltam neki
- Miért nem alszol itt? Hiszen tudják, hogy nálam vagy.
Felült az ágyra. A melleit nem takarta el. Én csak néztem, néztem, és a szemem előtt végigfutott minden, amit csináltunk.
- Nem akarok, nekem most haza kell mennem! - válaszoltam neki kissé hangosan.
- Már megint furcsa vagy nekem! Mi a baj? Talán megbántad, amit tettünk?- kérdezte.
- Nem, dehogy, de kérlek ne faggass! Most hazamegyek és kész! - mondtam neki mérgesen, és evvel sarkon fordultam és elmentem.

Miközben kiléptem az ajtón, abban a pillanatban elsírtam magam. Otthon eldöntöttem, hogy eltűnök végleg az életéből. Mivel az érzéseimet nem tudom megváltoztatni és talán, ha távol vagyok tőle, akkor el fogom tudni felejteni! Nem teheti tönkre az életét miattam, ezt nem hagyhatom. Azon gondolkoztam a szobámban, hogy beszéljek-e vele még utoljára vagy ne.
Majd döntöttem. Annyit megérdemel mindenképpen, hogy elköszönjek tőle. Nem lennék rá képes, hogy szó nélkül lelépjek. Így hát úgy másfél órára rá visszamentem. Ő nyitott ajtót nekem, a szülei már biztosan aludtak. Már pizsamába volt. Olyan gyönyörű volt, mint egy Angyal! Hát vettem egy nagy levegőt, és belekezdtem, miközben bementünk a konyhába.

- Azért jöttem most vissza, hogy elmondjak neked valamit - mondtam neki kissé elcsuklott hangon.
- Mond csak, figyelek!
- Mikor hazamentem, eldöntöttem valamit, ami végleges döntésem, és senki nem tudja megváltoztatni.
- Ezt most nem értem, de nagyon komolynak hangzik. Mi az, amit eldöntöttél? - kérdezte kíváncsian.
- Elmegyek.
- Igen tudom, mész vissza Pestre, de legközelebb úgyis látlak.
- Nem, nem értettél meg. Elmegyek, de nem, jövök vissza többet. - mondtam neki, miközben a könnyeimmel küszködtem.
- Micsoda?- kérdezte majdnem sírva.
- Elbúcsúzni jöttem. Mivel nem lennék rá képes csak úgy itt hagyni téged. De még mondanom kell valamit. Szeretlek, az életemet adnám érted. Úgy szeretlek, mint egy nőt, és nem úgy, mint ahogy kéne. Értesz engem? Ezért kell elmennem. - mondtam neki már sírva.
- Én is szeretlek, és többet érzek irántad, mint eddig. És nem akarom, hogy itt hagyj. Kérlek, ne tedd!!
- Muszáj elmennem, mivel, ha maradok, tönkreteszem az életedet! - mondtam neki
- Ugyan már, ez hülyeség, te is nagyon jól tudod! Én döntök az életem felől, és én téged akarlak, senki mást. Könyörgöm neked, ne hagyj el. - miközben ezt mondta elémtérdelt és megfogta a kezemet.
Én megcsókoltam a homlokát felálltam és elindultam kifelé. Utánam jött és elkapott az ajtóban.
- Neeeeee, kérlek, ne tedd kellesz nekem. Még soha nem voltam ennyire boldog, mint veled.
Mindent képes vagy feldobni? Nem jelentett neked semmi, ami történt? - kérdezte tőlem.
- Nem akarok úgy elválni, hogy összeveszünk. Ami történt emlékként marad meg nekünk a szívünk mélyén, és mindig gondolni fogok rád.
Láttam, hogy mennyire fáj neki, amit mondtam. Ezért közelebb mentem hozzá és megcsókoltam. Ő szorosan magához húzott, mintha soha nem akarna elengedni és hosszas csókba forrt össze ajkunk. Miközben csókolóztunk azt kívántam, bárcsak ne érne véget ez a pillanat. De abbahagytam. Még egy utolsó puszit adtam a szájára, megfordultam és elhagytam a házat. Nem néztem vissza. Akkor abban a pillanatban erős voltam.

Még aznap este haza utaztam Pestre. Az volt az utolsó nap, amit vidéken töltöttem. Megkértem a mamámat, hogy mondja azt Móninak, hogy külföldre mentem apámmal, és semmiképpen ne adja meg a telefonszámomat neki.
Mindez 2 éve történt, amikor utoljára voltam vidéken. Azaz Móni ma már 22 éves.
A mai napig gondolok rá, de nem kerestem meg, és nem is fogom soha! Neki nem ez az élet való, amit én élek. A szülei abban a pillanatban kidobnák. És ezt nem kockáztatom csak azért, hogy együtt lehessünk!
Eldobtam magamtól a szerelmet és egy igaz barátot is! De a mai napig minden egyes boldog pillanatot vissza kívánok. És hogy Mónival lehessek.


A Tündér

2006. Márc. 24, péntek 07:27

A Tündér

Ahhh....
A férfi egy halk hörgést hallatott, mikor megpillantotta Őt. Semmi nem tehetett volna jobban boldoggá. Azt láthatta, amit más emberi szem nem: ezerféle csodalényt: törpéket, tündéreket, nimfákat, sellőket, unikornisokat, démonokat, tündéket.
Aztán meglátta a tündért. Az egyetlent. Az egyiket a sok közül, de mégis a legszebbet.
Gyorsan elbújt egy dús bokorban. A levelek kényeztették a bőrét és az érzékeit. Tudta, hogy ez nem a természet. Ez egy nimfa. De nem erre figyelt.
Rejtekhelyéről figyelhette az éppen fürdőzni készülő tündért. A hold sugarai megvilágították a tavat, de a férfit jól elfedte a sötétség. "Minek a bokor?" - kérdezte magától, és felállt.
A tündér levette rózsából font ruháját. A férfi megpillantotta gyönyörű kebleit, finom bőrét, karcsú combjait és lánysága virágát: a punciját, amin egyetlen szőrszálat sem talált.

A mellet most eltakarta a tündér derékig érő, szőke haja. Belépett a vízbe. Teste kecsesen lebegett a tóban, csak sejtetve a meztelen tündért. Egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedt, míg végül eltűnt. A férfi sóhajtott egyet. Azt hitte, vége van a gyönyörök játékának. De nem.
A tó partjára kiúszott egy hableány. Fekete haja kissé gubancos volt, de halfarkának pikkelyei meg-megcsillantak a holdfényben. Kiült a földre.
A férfi hirtelen belátta, hogy hatalmasat tévedett. Azt hitte, a sellőket nem teheti a magáévá. Pedig igen. A halfarok csak feneküktől kezdődött, és puncijuk kivillant.
Egyszerre többen és többen úsztak a felszínre. Mindannyiuk meztelen. Nimfák, folyamistennők, sellők, tündérek. Keblük feszes, combjuk hívogató.
- Meg kell állnod - motyogta magában a férfi. De a vágy magasabbra csapott az értelemnél. A férfi levetkőzött, és beugrott a tóba.
Minden leány eltűnt.

A férfi mélyebbre úszott. Elkapta az egyik tündér combját. Igen. Ez Ő volt. A legszebbik leány mind közül. Férfiassága hatalmasra nőtt, s megjelent rajta a vágy folyadéka.
A combon keresztül magához rántotta a tündért. Az vergődött a szorításában. Társai félelmükben elúsztak, amilyen gyorsan csak tudtak. A tündérek kiszaladtak a vízből.
Ketten maradtak.
- Az enyém vagy - mondta a férfi, és bekapta a tündér két bimbóját. Szopta és szopta. Nem nézte, mi történik a tündérrel.
Pedig az nagyon sokat szenvedett. Tudta, hogy embertől nem lehet terhes, de szeretett egy tündét. Soha nem fogja őt viszontszeretni.

A férfi egyik markával szorosan fogta, a másik keze lejjebb vándorolt. Megsimogatta a combokat. Nem bírta tovább.
Meredező férfiasságát tövig nyomta a tündér testébe.
A tündér kínjában sírni kezdett.
A férfi ezzel sem törődött.
Faszát körkörösen mozgatta a leányban. Élvezete nem ismert határokat. Fogta é birtokolta az arcot, a hajat, a kebleket, a feszes hasat, a combokat, a puncit. A testet.
Kilövellte az élvezet folyadékát.
Kihúzta a férfiasságát a tündérből. Kéjeset sóhajtott. Nem szólt egy szót sem.
Látta, hogy a tündér elájult. Vagy talán meghalt.
Visszavette a ruháját, és elkezdte lerajzolni a lányt.
Leírta, mit csináltak ő és társai, hogy néztek ki, és a többi.
Megtette, amiért idejött.
Betakargatta a testet. A szem lassan elkezdett kinyílni. A férfi megkönnyebbült, hogy nem ölte meg.
Lassan hajnalodott.
Visszament az otthonába. A csúnyácska feleségéhez és gyermekeihez. Elküldte e-mailben a leírást. A főnöke örömmel olvasta.
- Miért vagy ilyen vidám? - kérdezte a felesége.
A férfi csak elmosolyodott.

A Lány szilveszter éjszakáján

2006. Márc. 24, péntek 07:24

A Lány szilveszter éjszakáján

Az illetőt nevezzük Péternek, szülei pedig maradjanak ismeretlenek, úgyse fontosak! :)
A szülőket már rég elhívták erre az év végi bulira, de most december 29-én lebetegedtek, ilyen enyhe megfázás szerű dologgal. A hely konkrét volt. Egy kastély, de nemcsak egy része, hanem egy teljes kastély. Nos, Péternek sikerült kikönyörögni-e, hogy Ő is lemenjen szüleivel vidékre, ahol ez a kastély volt. Szóval december 30-án elindultak, és megérkeztek a kastélyba délután 4-kor. Még nem volt ott senki, ők érkeztek elsőként. Fél 5 körül megérkezett az a család, aki kibérelte a kastélyt. Nos ennek a családnak volt két gyönyörű lánya. Egyikük Kriszti, ő 16 éves volt és nagyon jól nézett ki. Hosszú barna haja, és barna szeme kiemelte arca szépségét, a húgát Niki-nek hívták. A húga csak 12 éves, de az arca és a teste is egyaránt nagyon lenyűgözte Pétert. Kb. 7 óra körül már mindegyik család ott volt, és már a szobákat osztották ki. Péter és szülei az egyik toronyszobát kapta, ami éppenséggel nem volt túl tágas hármójuknak. Péter, úgy döntött, hogy lent alszik a többi "gyerek" között, de mint később rájött, ő van egyedül itt fiú. És túl sok lány, de az sohasem baj. A szobát úgy kell elképzelni, mint egy iskolai éttermet, csak annál is nagyobbat. Kicsit lépjünk az időben. Dec.31-e van és 3 és fél óra múlva lesz éjfél. Péter és a lányok (Kriszti, Niki, Zsófi, Petra, Kinga) twistert játszottak.

Már csak Péter és Kriszti volt benn, amikor is eléggé egy olyan pózt kellett fölvenniük, hogy Kriszti behajol és Péter ott áll mögötte, és a kezével rá kell hajolnia az egyik pirosra. És ekkor Péter észrevette a Kriszti gyönyörű fenekén a feszülő tangát, aminek a széle kilógott és látszódott, hogy csipkés mintájú. Kicsit meglepődött, megilletődött, szóval így rájött minden hirtelen. És a kis Peti is elkezdett éledni, erre Péter nem tudta tovább tartani magát, és elvesztette az egyensúlyát és belebukott Kriszti fenekébe. Szegény Péter úgy vöröslött, mint egy főtt rák. Amikor fölálltak, akkor Kriszti rámosolygott, lenézett Péter nadrágjára, és észrevette a dudort a nadrágján. Odament Péter mellé, belesúgott a fülébe.
- Van egy kis meglepetésem számodra - mondta Kriszti. És rákacsintott a fiúra. Péter csak vöröslött tovább. És Kriszti odament hozzá, kézen ragadta és kivitte. A többieket nem nagyon érdekelte, meg nem is keltett nagy feltűnést.

Kriszti, amint kiléptek a szobából és beléptek a szembe levő fürdőszobába, azonnal letámadta "szegény" srácot.
Legalább 10 percig csókolóztak, és testük egybeforrt a csókolózás alatt. Aztán Kriszti benyúlt Peti nadrágjába, ahol már a kis Peti már eléggé élénk volt. Először csak puszikat adott rá a Kriszti, majd szépen húzogatta a bőrt a farkán, aztán hirtelen bekapta tövig és Peti fölnyögött. Látta Kriszti arcán az átsuhanó mosolyt. Majd elkezdett a nyelvével jó érzést szerezni Petinek. Peti érezte, hogy mindjárt elszáll, és szólt is Krisztinek, de Ő nem állt le, sőt tovább izgatta a farkát a nyelvével, és pár perccel később a srác telelőtte a spermájával Kriszti száját.

Kriszti az egészet lenyelte és mondta, hogy most Peti következik. Először lehámozta a lányról a topot és a melltartót, és el kezdte morzsolgatni a hegyesen álló mellbimbókat. Kriszti ekkor felsóhajtott, majd csókokkal bombázta a lány testét, sóhajok törtek föl belőle, majd egyre lentebb haladva eljutott a miniszoknyás részhez. Egy pillanatra abba hagyott mindent, Peti felhúzta a miniszoknyát, és félrehúzta a csipkés tangát. Először csak bámulta, gyönyörködött benne. Látta a nagyajkakat, amik fodrozódva fedik a kisajkakat. Elkezdte simogatni a lány csiklóját, elkezdte a nyelvével kényeztetni. Érezte az édes nedűt, nagyon jó íze volt. Majd egy ujját bedugta a lány pinájába, amikor érezte, hogy több is belefér, szóval kitágult a lány puncija, belefért még négy ujja.

Úgy dugta tovább az ujjaival, és már hangosan nyögött Kriszti, és nem érdekelte semmi, csakhogy eljusson a mennyországba. Ekkor fogta és belerakta a puncijába a farkát, ami persze újra harcra készen volt. Először csak szépen lassan dugta a lány.
Mikor Kriszti erőteljesen fölnyögött, Peti tudta itt a vég.
Kivette a farkát a puncijából, és hirtelen belerakta tövig, majd még párszor megismételte a dolgot, mire a lány teste megfeszült és nyögött és szárnyalt a mennyországban. Péter is elélvezett megint. Majd mikor kivette lankadó farkát, látta, hogy kicsorog az édes nedű a puncijából. Ekkor Krisztibe visszatért a lélek és mondta, hogy elmegy zuhanyozni.
Felötözött Peti, és mint aki jól végezte dolgát, kijött a fürdőből. Majd később megbeszélték, hogy erről nem beszélnek senkinek.

Bernadett titka

2006. Márc. 23, csütörtök 13:32

Bernadett titka


Ugyanúgy kezdődött a hétvége, mint az összes többi. Megbeszélték, hogy este moziba mennek. Egy hete készültek már megnézni a filmet, de soha nem tudták összehangolni az idejüket. A péntek este látszott a legvalószínűbbnek, mindketten ráértek, sőt azt is megbeszélték, hogy utána elmehetnek szórakozni is, hiszen szombaton is mindketten szabadok, van idő kipihenni magukat.

Egy hónappal ezelőtt ismerte meg a lányt. Először csak az interneten beszélgettek, aztán egy szórakozóhelyen találkoztak. Tamásnak akkor már harmadik éve hogy barátnője volt, de az utóbbi időben eléggé elhidegültek egymástól, főleg amióta a lány elkezdte a főiskolát. Ekkor határozta el, hogy nem utasít el semmilyen közeledést Bernadett részéről. Különben sem volt jó híre a lánynak. Mindenki úgy mesélt róla, mint akit könnyű megkapni. Ezért is határozta el, hogy megpróbálja, egy kis kaland belefér a mindennapokba.
Nem akarta elsietni a dolgot, de nem is akart várni sokáig. Attól félt, hogy talán Bernadett más férfit talál közben magának és még el sem mondhatja magáról, hogy neki is megvolt. Sajnálta volna elszalasztani. De húzta még egy kicsit az időt, hogy megismerje jobban a lányt. A barátai azt tanácsolták, hogy óvakodjon tőle, ha nem akar ő is csak egy strigula lenni a lány noteszében. Tudták, hogy Tamás nem az a srác aki szórakozik a lányokkal és kihasználja őket. Ő szerette előbb megismerni a női lelket, a belső tulajdonságokat. A barátjai tudták ezt és ezért figyelmeztették, hogy ne vegye túl komolyan a lányt, mert “ma veled, holnap mással”.

Tamást nem is érdekelte különösebben a lány, neki csak szórakozni kellett, lévén, ha már a barátnője nincs mellette, akkor valakivel csak jó lenni közben. Elismerően bólogatott a barátainak és megnyugtatta őket, hogy semmi komoly részéről, neki csak azért kell, hogy néha legyen valaki mellette, ha elindul bulizni.
Hetente két-három alkalommal találkoztak. De ez a néhány alkalom elég volt arra, hogy Tamás észrevegye, nincs mindenben igazuk a barátainak. Mert ők is csak hírből ismerték a lányt.

Bernadett magas és csinos lány volt, világosbarna hullámos haja alig érintette formás vállait. Hatalmas kék szemei elvarázsolták a férfiakat, akik úton-útfélen szórták a bókokat neki. Bernadett szerette ha körülrajongják a férfiak. Mikor megjelent fehér minijében, szinte elvárta, hogy utána forduljanak az utcán, vagy valami megjegyzést tegyenek rá a férfiak, ami persze sosem maradt el. Ez a kihivó viselkedés mindenki szemében könnyűvérűnek állította be a lányt, pedig ő csak fiatal volt, szép, csinos és élvezte ezt kihasználni. Néha egy-egy pasival elment szórakozni, aztán hazajött egy másikkal, de nem feküdt le egyikkel sem. Tudta, hogy mindenki úgy állítja be őt, mint akivel a fél város lefeküdt, de ő és a közeli barátai tudták, hogy nem így van és ez neki elég volt. A többi meg gondoljon amit akar. Rosszhírét kihasználta és ebből is játékot csinált. Imádta kikosarazni a férfiakat, akik könnyű prédát remélve tapadtak rá. Veszélyes játék volt, de jól szórakozott.

Tamást már egy ideje kinézte magának, de nem merte megszólítani. Barátaitól érdeklődött, de nem sokat mondtak róla. Megtudta, hogy komoly kapcsolata van már három éve. Ez még jobban feltüzelte benne a vadászösztönt és elhatározta, hogy megszerzi magának. Néhány szót váltottak interneten majd telefonszámot cseréltek. Bernadett időközben kitessékelte volt barátját, így teljes erővel Tamásra tudott koncentrálni. Szerencséje volt, vagy csak jó időben volt jó helyen? Ezt nem tudni, de elég az hozzá, hogy egy hétre rá, ahogy megismerte Bernadettet, jött egy levél a barátnőjétől aki külfölfön tanult, hogy úgy érzi már nincs értelme az egésznek és nem akarja kínozni tovább sem magát. Keserű szájízzel állt fel Tamás a gép elől, három év szerelemnek hitt kapcsolat után egy e-mailt kapott, amiben közlik vele, hogy vége. Kavarogtak benne az érzések, de örült, hogy Bernadett legalább mellette volt és vigasztalta.
A lány úgy érezte most már semmi nem állhat útjába és Tamás csak az övé lehet. Tamás meg örült, hogy mégiscsak van valaki mellette, de úgy érezte túl nagy árat fizetett érte, ezért nem szándékozott komolyabban belemenni a dolgokba. Félt a csalódástól, ami Bernadett hírnevére alapozva érthető is volt.

Aznap elérkezettnek érezte az időt, hogy végre beteljesítse azt, amiért belement az egészbe. Az üres lakás kulcsa a zsebében lapult, elővette hát a telefonját, és nekifogott üzenetet írni. Habozott a megfogalmazáson egy darabig, aztán a nemes egyszerűség győzött: "Van egy üres lakás kulcsa nálam. Mit választasz? Ezt vagy a mozit?" Izgatottan várta a választ, ami néhány perc múlva meg is érkezett: "Nem lehetne mind a kettőt?"
Arcán kaján mosoly jelent meg, számításait felülmúló választ kapott.
Az órájára pillantott. Fél öt volt. Gyors fejszámolás, hogy mire is elég a hátralévő három óra, majd elindult a konyha felé. Készített egy jó erős kávét magának és amíg szürcsölgette kitekintett az ablakon. Odakinn már jócskán megnyúltak az árnyékok, a dombtetőn a házak ablakai visszaverték a nap sugarait, lomha felhők úsztak a késő délutáni égbolton. Tamás nézte egy darabig a fények játékát, majd úgy döntött folytatja még egy kicsit az elkezdett munkáját.

Hét óra után felszedelőzködött és elment zuhanyozni. Fél nyolc után pár perccel már várta is a lányt a megbeszélt helyen. Bernadett pontosan érkezett és egy hatalmas puszival köszöntötte Tamást.
Tetszett mindkettőjüknek a film. Együtt bandukoltak a nyári estében és jókat nevetgéltek. Tamásnak fárasztó hete volt, ezért megkérte a lányt, hogy amint odaérnek, legyen szíves egy kicsit megdögönyözni mindenütt.
- Szívesen – felelte Bernadett – de neked is meg kell masszíroznod engem!
A kulcs elfordult a zárban és beléptek. Tamás a hálószobába ment és felkapcsolta az éjjelilámpát. A lámpa halványsárga fénye érdekes vonalakat rajzolt a mennyezetre és a szoba falaira, olyan volt, mint egy kristályszoba.
- Na gyere láss munkához – szólt a lánynak és eldőlt az ágyon, mint egy darab fa.
A lány a hátára ült és finom kezeivel lehámozta Tamás pólóját. Először a nyakát, majd a vállait és végül a hátát masszírozta meg. Igazán jól csinálta, a fiú már szinte álomba szenderedett, mikor Bernadett megszólalt:
- Látom, mindjárt elalszol, most te jössz!
- Még egy kicsit csináld, olyan jó – kérlelte Tamás

Nem volt könyörület, helyet cseréltek. A lány került alul. Egy rásimuló nyári kis póló volt rajta és az a bizonyos fehér, lenge miniszoknya, amitől Tamásnak a szíve mindig a torkában dobogott mikor meglátta. Ő is lehúzta a lány pólóját, majd a melltartót is levette, hogy ne akadályozza munkájában. Először ő is a nyakánál kezdte, majd a finom vállakat és utána a hátát, majd legvégül a derekát masszírozta meg. Mikor végzett, lágyabbra fogta a technikát. Kezeivel végigsimított a lány hátgerincén, majd forrón belecsókolt a nyakába. A vállait csókolgatva haladt lefele a jobb oldalon, míg bal kezével a lány hátát és csípőjét simogatta. A nyakát újra megcsókolva érezte, hogy Bernadett hangosabban és szaporábban veszi a levegőt. Kezeivel végigsimított a hátán, alig érintve a finom bőrét. A lány ekkor megmozdult és meg akart fordulni. Tamás a derekán ült és nem hagyta. Még játszani akart egy kicsit. Ujjaival ismét a hátát kezdte lágyan simogatni, majd a két vállát és legvégül a derekát. Kicsit lennebb csúszott és fellibbentette a lenge miniszoknyát. Kezeivel végigsimított a lány fenekén, hüvelykujjával óvatosan megsimogatta a két domb közötti vágatot, majd a két combjára irányította a kezeit. Nagyon lassan haladt lefele, majd egyet gondolt és visszaindult a keze. A lány ekkor már nem bírta és megfordult, Tamás nem tudta és talán már nem is akarta megakadályozni ebben. Bernadett ránézett a fiúra, gondolatai először azon jártak, vajon most mit gondolhat Tamás? “Biztosan kicsinek találja a melleimet és magában kinevet. Vagy nagynak találja a fenekemet, esetleg szélesnek a csípőmet.” Tamást azonban a legkevésbé érdekelték ezek a dolgok. Neki tetszett a lány alakja, magas volt, csinos és igazán úgy érezte, hogy semmi hiba nem lehet benne, csak hát a lányok ilyenek, folyton aggódnak az alakjuk miatt.

Pici, de formás mellei voltak a lánynak. Tamás érezte, hogy nem bírja ki sokáig, hogy ne cirógassa meg őket. De nem akart ajtóstól rohanni a házba. A lányhoz bújt és megcsókolta. Aztán lágy puszit adott a jobb fülére, majd a nyakán végighúzva a nyelvét megállt egy picit a vállaknál. Sok apró puszit szórt a kecses vállakra, majd lassan a lány karjain haladt lefelé. De nem sokáig. Egy ugrással középen termett és a mellei közé lehelt egy forró puszit. Közben fél szemmel a lányt figyelte. Nem tiltakozott, kezét Tamás hátán pihentette, néha egyet-egyet mozdítva rajtuk, jelezve, hogy tetszik, amit csinál.

A fiú óvatosan közelített a mellekhez. Nyelvével körbesimogatta a körvonalait, majd egyre kisebb köröket leírva a mellbimbót vette célba. Finoman megérintette az aprócska mellbimbót, ami az érintés hatására megkeményedett. Lágyan nyalogatta, mint egy aprócska szem drazsét. Tamás figyelte ahogy felgyorsul a lány légzése, érezte Bernadett finom ujjait a tarkóján, amint beletúrnak a hajába és fejét egyre jobban a finom mellekre szorítják. Halk sóhaj hagyta el a lány száját, mikor Tamás sok apró puszi kíséretében a lány hasához ért. Elidőzött itt egy picit, csípőjénél eljátszadozott a finom vonalakkal, kezével közben lágyan végigsimított a combokon. Elért a kis szexi szoknyához, de nem vette le, úgy érezte a látványhoz ez is hozzátartozik. Óvatosan felhajtotta az anyagot, majd az előbukkanó csipkés tangára egy leheletnyi puszit adott. A fiút megbabonázta a lány illata, melyet most teljes erőből szívott magába. Orrát a csipkés anyagra szorította, nyelvével az átnedvesedett tangát nyalogatta. A lány behunyt szemmel élvezte a kényeztetést, nyelvét picikét kidugva, kezeivel lágyan simogatta Tamás haját és nyakát. Tamás lehúzta az átnedvesedett tangát, majd a földre dobta. Nyelvével végigszántott a lány combján, először kívül, majd lassan, nagyon lassan haladt felfelé a belső részeken.

Bernadett megremegett. Puncija a lámpa félhomályában meg-megcsillant, mint egy apró gyöngyszem. A fiú érezte, hogy nem várhat tovább, nem kínozza tovább a lányt és egyenesen a forró és nedves punciját vette célba. Először csak a nagyajkak között játszadozott nyelvével, ízlelgette az egyre bőségesebb kéjnedvet, majd egy picit fennebb kalandozott. Nyelvével keresett valamit. Óvatosan, lassan körözött. Hamarosan érezte, ahogy megkeményedik a lány csiklója és egy újabb sóhaj kíséretében Bernadett erőteljesen a puncijához szorítja Tamás száját. A fiú továbbra is óvatos volt a kis gyöngyszemmel, ujjaival a punci bejáratát simogatta. Lassan bedugta egyik ujját, majd kihúzta. Egy darabig elismételte ezt, nyelvével továbbra is a csiklóval játszadozva. Bernadett teste megrándult. Tamás továbbra is lassan ki-be húzogatta ujját a nedves punciból, amikor a lány elkapta a fiú ujját és mélyebbre tolta. Gyorsított a tempón, altestét ritmikusan mozgatta, miközben kezével diktálta a tempót a fiú ujjainak. Tamás nem így akarta a folytatást. Felemelkedett, puszit adott a lány hasára, majd a nyakát csókolgatva kezével a combokat kezdte újból simogatni.

Bernadett kicsit bánta, hogy abbahagyta új partnere a kényeztetést, de remélte, hogy hamarosan új hullámokba csap át a játék és simogatni kezdte Tamást a nadrágon keresztül, majd egy ügyes fordulattal felé kerekedett és lehámozta róla. Mellébújt ismét, kezével végigsimított a fiú ágaskodó szerszámán, alsótestét szorosan Tamás combjának szorította. A lány egyik lábát átvetve a fiú lábainak súrlódott úgy, hogy a csiklója ne maradjon ingerlés nélkül, csípőjét ritmikusan mozgatva, izgató látványt nyújtva az amúgy is izgatott Tamásnak.
Nem húzta tovább az időt, lenyúlt a nadrágjához és kihalászta belőle az óvszert. Kibontotta, majd felhúzta ágaskodó szerszámára. Bernadett figyelte minden mozdulatát.
„Mintha most látna először ilyet” – gondolta a fiú. Pedig ha tudta volna, hogy valóban először lát ilyet a lány és a híresztelések ellenére ő az első, akinek odaadta azt, amit egy lány csak egyszer adhat egy fiúnak az életben, akkor talán más szemmel néz Bernadettre. De a fiú ezt nem tudhatta, mert a lány nem beszélt róla. Mégis igyekezett nagyon figyelmes és nagyon gyengéd lenni, titokban remélve, hogy lesz még folytatása ennek az éjszakának.
A lányhoz fordult és megcsókolta. Ha tudja, hogy ő az első, akkor biztos megkérdezte volna: „Biztos, hogy akarod?”

Így kérdés nélkül a lány fölé hajolt, kezét végighúzta a lány combján, végigsimított a még mindig nedves puncin, fennebb hajtva a fehér miniszoknyát, végigmasírozott a hasán, megsimogatta a kis melleket, a nyakát cirógatta, majd szerszámát a lány puncijához közelítette. Bernadett kissé megemelte a csípőjét, a fiú először óvatosan próbálkozott, majd egy határozott nyomással bennebb tolta szerszámát. Bernadett felnyögött és körmeit a fiú hátába vájta. A fiú óvatosan mozgott és forró sóhajokat lihegett a lány nyakába, Bernadett belemarkolt Tamás fenekébe és diktálta a tempót, miközben a fülébe súgta: „Gyerünk! Ne hagyd abba!”
Egyre vadabb lett a tempó, egyre gyűröttebb a lepedő, egyre hangosabbak a sóhajok és Bernadett is egyre erősebben vágra körmeit Tamás hátába. A fiú megtámasztotta magát karjaival, hogy lássa Bernadett arcát. A lány kék szemeivel fürkészőn kereste tekintetét. Aztán vad csókolózásba kezdtek. A fiú érezte, hogy nem tudja visszatartani sokáig, itt a vég... pedig szerette volna elhúzni a pillanatot akár órákig.

Aztán érezte, hogy nincs visszaút, közeleg a csúcs, kitörni készül belőle minden feszültség, a hónapokig visszatartott megtartóztatás most feloldódott, már nem számított senki és semmi, csak ő volt és ez a csodálatos lány, aki most csak vele van és most csak neki ajánlotta fel magát.
Még egy rángás és kész. Érezte, hogy minden izma megfeszül és aztán jóleső ernyedés követi. Bernadett csak nézte a fiú reakcióit, igyekezett minden pillanatot megjegyezni magában. A fiú reakcióiból tudta, hogy örömet szerzett neki és ez boldogsággal töltötte el. Ha holnap már nem is találkoznak, legalább néhány óráig boldogok voltak együtt...
Erre gondolt miközben cirógatta a fiú izzadt hátát. Tamás még mindig lihegett, arcát a párnába szorítva. Az ő gondolatai is hasonlóak voltak, magában elhatározta, hogy nem engedi ki kezei közül ezt a lányt, és amíg csak lehet magához láncolja, már ha lehet ilyet.
Valami frappánsat akart mondani, de semmi nem jutott eszébe. Néhány napja látta a „Nagy durranás 2” című filmet, az jutott eszébe, pontosabban a címe. Maga sem tudja miért, de ezt súgta Bernadett fülébe:
- Uhh, ez volt aztán a „Nagy durranás 2”
A lány ezt a mondatot jegyezte meg emlékezetében. Nem éppen a legalkalmasabb az első alkalomhoz, de Tamás ezt nem tudhatta.
Egymáshoz bújva érte őket a reggel, az első napsugarak óvatosan lestek be az ablakon és mosolyogva figyelték az édesen alvó párt.
A titkot a lány őrizte és az az apró kis vérfolt a lepedőn, amit a fiú sem vett észre...

«« « 1 | 2 | 3 » »»
Korábbi bejegyzések
Archívum
Olvasói hozzászólások
Powered by B13 Blog | Design By Newconcept (DBN) | Sitebuilder 24
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): nando
Blogbejegyzések